Nem figyelt a román sofőr, telibekapta a fűnyíró munkagépet (VIDEÓ)

2024. február 22. 11:30

Egy gyermek súlyosan megsérült a figyelmetlensége miatt.

2024. február 22. 11:30
null

Az ügyészség közleménye szerint a román férfi 2021 nyarán Miskolc felé haladt a sűrű forgalmú M3-as autópályán. Eközben a sztrádán a szakemberek a szükséges figyelemfelhívások és biztonsági előírások betartása mellett pályakarbantartási és fűnyírási munkákat végeztek. A külföldi sofőr ennek ellenére figyelmetlen volt, a külső forgalmi sávból letért a leállósávba, ahol nekiütközött a fűnyíró munkagépnek. A becsapódás után az autó megpördült, így a mögötte közlekedő nő már nem tudta elkerülni az ütközést.

A balesetben a vádlott felesége és egy magyar kiskorú gyermek – továbbá maga a vádlott – is súlyosan sérültek. Az ütközésnek további három könnyű sérültje is volt. A baleset azért következett be, mert a férfi nem az út vonalvezetésének megfelelően közlekedett.

Az ügyben több személy kihallgatása európai nyomozási határozat keretében történt.

Az Egri Járási Ügyészség most benyújtott vádiratában a büntetlen előéletű vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

Az ütközésről felvétel is készült, íme:

Nyitókép: YouTube-képernyőfotó

 

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pepu
2024. március 02. 19:13
Én már láttam román furgonost lábbal vezetni miközben chatelt a mobilon.
Globalfake
2024. február 22. 17:16 Szerkesztve
és vajon mi a faszomért kell középre növényt ültetni?? Állandó szopás van a nyírás miatt! Egy közekedési műtárgy ne legyen botanikuskert, van sok jó megoldás az útpályák szétválasztására és a szembejövő fények tompítására. Múltkor háromnegyyed órát szoptam az 5-ösön a tetves növényeik miatt!!
I feel the earth move under my feet
2024. február 22. 13:37 Szerkesztve
Telibe kapta.. így, két szóban.. persze ha valaki a magyart csak guglival beszéli, az más.. de az meg írjon inkább a Jerusalem Post-ba.
iimre
2024. február 22. 13:02
A két fűnyíró munkagép majdnem egymás mellett dolgozik és szűkíti le egyre az addig 2 (+1) sávot. Én elsősorban azt venném elő, aki engedélyezte vagy lehetővé tette, hogy ez a helyzet egyáltalán létrejöjjön, hiszen ha jóindulatúan, a melósokra vigyázva kicsit nagyobb ívben kerülsz, máris beleakadsz a túloldali munkagépbe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!