Német belügyminiszter: A burka nem való nyitott országunkba

2016. augusztus 19. 11:42

A burka viselését nem azért kell betiltani, mert biztonságpolitikai tényező, hanem azért, mert az „nem való a világra nyitott országunkba”, tehát társadalompolitikai okokból – nyilatkozta Thomas de Maiziere német belügyminiszter, akivel alapvetően egyetért Angela Merkel kancellár is, mivel szerinte nincs esélye érvényesülni egy lefátyolozott nőnek Németországban.

2016. augusztus 19. 11:42

Semmi köze a közbiztonsághoz a test egészét fedő muzulmán női öltözéknek, a burkának, viselése azonban elutasítandó, mert „nem való a világra nyitott országunkba” – mondta pénteken a német szövetségi belügyminiszter egy televíziós interjúban.

Thomas de Maiziere, a jobboldali CDU politikusa a ZDF országos köztelevíziónak elmondta, hogy pártja és a bajor testvérpárt, a CSU közös álláspontja szerint Németországban a személyközi kapcsolatokban az embereknek meg kell mutatniuk egymásnak az arcukat, és ebből az alapelvből adódóan jogszabályban kell tiltani az arc eltakarását mindenütt, „ahol társadalmunk együttéléséhez szükséges”.

Például elő kell írni, hogy csak fedetlen arccal szabad autót vezetni, és tilos a burka viselése vagy az arc elfátyolozása más módszerrel a többi között az anyakönyvi hivatalokban, az egyetemeken és a bíróságokon – fejtette ki a szövetségi belügyminiszter. 

Nem biztonsági kérdés, hanem társadalompolitika

A burka nyilvános viselésének betiltását elsőként a szeptemberi helyi törvényhozási választásra készülő berlini és Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi CDU-s belügyi szenátor, illetve belügyminiszter sürgette egy közbiztonság-erősítő intézkedéscsomag részeként. Thomas de Maiziere alkotmányossági aggályokra hivatkozva kezdettől fogva ellenezte a teljes körű tiltást, és pénteki nyilatkozata alapján végül köztes megoldásban, a részleges tiltás kezdeményezésében állapodtak meg, mégpedig nem biztonságpolitikai, hanem társadalompolitikai érvekre alapozva.

Thomas de Maiziere a CDU/CSU pártszövetség tartományi belügyi tárcavezetőivel kidolgozott csomaggal kapcsolatban a ZDF-nek azt is elmondta, hogy nem szerepel benne a berlini és mecklenburg-elő-pomerániai kollégájának az a követelése sem, hogy szűkítsék a kettős állampolgárság intézményét. 

Merkel egyetért belügyminiszterével

A burkaviselés ügyében Angela Merkel kancellár egy pénteki lapinterjúban hasonlóan fogalmazott, mint belügyminisztere. „Egy teljesen lefátyolozott nőnek Németországban alig van esélye a beilleszkedésre” – mondta a CDU-elnök kormányfő a Madsack német médiacsoport regionális lapjai közös szerkesztőségének (RedaktionsNetzwerk Deutschland - RND) adott interjúban.

Azonban az öltözék viselésének korlátozása „politikai és jogi mérlegelés kérdése” – tette hozzá Angela Merkel, kiemelve, hogy az ügyben teljes mértékben támogatja Thomas de Maiziere-t.

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2016. augusztus 19. 17:27
Miért is nem normális?? Azért mert behívtátok őket, tudhattátok, hogy hozzák szokásaikat. Vagy amikor beléptek országotokba, mindegyikkel alá kellett volna íratni egy nyilatkozatot, hogy csak az eju normáknak megfelelően szabad öltözködni.
Malcolm Reynolds
2016. augusztus 19. 15:35
sokan leírják németországot ...... Én azért várnék egy olyan nép leírásával akik egy szétbombázott, kirabolt, kettévágott, megbüntetett országból alig 40 év alatt nem elmenekültek hanem újjáépítették és újra európa egyik vezető országává tették.
Berecskereki
2016. augusztus 19. 13:42
„nem való a világra nyitott országunkba” Na ja! A nyilvános ház is nyitott ház, ahol csak meztelenül tudnak érvényesülni.
Berecskereki
2016. augusztus 19. 13:30
„Egy teljesen lefátyolozott nőnek Németországban alig van esélye a beilleszkedésre” – mondta a CDU-elnök kormányfő a Madsack német médiacsoport regionális lapjai közös szerkesztőségének (RedaktionsNetzwerk Deutschland - RND) adott interjúban Szerintem meg Merkel nyugodtan hordhatna burkát a mozgásáról és a szövegéről úgy is felismernék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!