Navalnij: A Putyin-rezsim történelmi baleset

2021. augusztus 26. 07:19

Az orosz ellenzéki politikus interjúban panaszkodott fogva tartása körülményeiről és az orosz vezetésről.

2021. augusztus 26. 07:19
null

Navalnij a The New York Timesnak adott interjút először, az év elején történt bebörtönzése óta. Az interjúban kemény szankciókat követelt a Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló oligarchákkal szemben. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok büntetőintézkedései nem irányulhatnak az egyszerű orosz lakosok ellen.

A Putyin-rezsim történelmi baleset, nem pedig szükségszerűség”

– vélekedett Navalnij, aki szerint „előbb-utóbb korrigálják ezt a hibát és Oroszország demokratikus, európai útra fog térni”.

Az interjúban többek között azt is kifogásolta, hogy minden nap órák hosszat kell néznie az orosz állami televíziót és propagandafilmeket. A 45 éves ellenzéki politikus szerint ez idő alatt tilos számára, hogy olvasson, vagy írjon. „Egy széken kell ülnöd és a tévét kell bámulnod” – nehezményezte.

Az interjú körülményei

A The New York Times szerint összesen 54 kézzel írott lap érkezett hozzájuk újságírók kérdéseire adott válaszokkal. Kira Jarmis, Navalnij sajtótitkára a Twitteren megerősítette, hogy valóban az ellenzéki vezető első interjújáról van szó, mióta a Moszkvától nagyjából száz kilométerre lévő Pokrov városának börtönében raboskodik.

Előzmények

A Kreml egyik legélesebb bírálójának számító Navalnij jelenleg két és fél éves szabadságvesztését tölti a Vlagyimir megyei Pokrovban. Az úgynevezett Yves Rocher-ügyben gazdasági bűncselekmény miatt kiszabott, de felfüggesztett szabadságvesztését azért kell leülnie, mert a FSZIN (orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat) szerint sorozatosan megsértette a feltételes szabadlábra helyezés előírásait, amikor egy feltehetően idegméreggel elkövetett támadást követően Németországban lábadozott. Az ítéletet a nemzetközi közösség széles körben politikailag motiváltnak nevezte és elítélte.

(MTI)

Nyitókép: Moszkva, 2021. február 16. A Babuskinszkij kerületi bíróság által közreadott videóról készített felvételen Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus meghallgatáson vesz részt a bíróság moszkvai tárgyalótermében felállított üvegkalitkában az ellene rágalmazás vádjával indított perben 2021. február 16-án. Navalnij „lakájoknak”, „árulóknak” és az „ország szégyenének” nevezte Ignat Artyomenko második világháborús orosz veteránt és másokat, akik szerepeltek egy, az előző évi alkotmánymódosítás mellett agitáló reklámfilmben.
MTI/EPA/Babuskinszkij kerületi bíróság

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MaBaker
2021. augusztus 26. 14:43
Tegyük hozzá, hogy Putyin pár napja azt nyilatkozta, hogy nem etikus kötelezően ráerőltetni az emberekre a covid oltásokat, hanem érvekkel kell meggyőzni őket. Eljutottunk oda, hogy Oroszországban nagyobb tiszteletben tartják az egyén szuverenitását, mint egyes nyugati bezzegállamokban.
luisbathhelena
2021. augusztus 26. 11:53
Amúgy meg attekintve az orosz történelmet Navalnij a baleset és kivétel...
luisbathhelena
2021. augusztus 26. 11:51
Az USA-ban elertek h önként bámuljak a tvt... Na akkor?
Akitlosz
2021. augusztus 26. 10:06
Navalnij börtöntöltelék. Ócska provokátor. Idegen ügynök.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!