A dalai láma miatt bünteti Kína David Cameront

2012. június 14. 09:03

Kínai-brit miniszteri szintű találkozók maradtak el, és a kínai parlament elnöke is lemondta londoni látogatását amiatt, hogy David Cameron májusban találkozott a dalai lámával – számolt be csütörtöki számában a China Daily című napilap.

2012. június 14. 09:03

A China Daily összeállításból kiderült, a közelmúltban Lord Green brit kereskedelmi és beruházási miniszter, valamin Jeremy Browne külügyminiszter volt hivatalos Kínába. Találkozójuk partnerükkel vagy elmaradt, vagy kínai részről a tárgyalást alacsonyabb beosztású hivatalnokra bízták.

Green egy kereskedelmi küldöttség élén járt Kínában, de lapértesülések szerint nem fogadták sem a Kereskedelmi Minisztériumban, sem a Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottságban.

Vu Pang-kuo, a kínai parlament elnöke lemondta májusi Nagy-Britanniába tervezett látogatását, és úgy tudni, egyelőre bizonytalan, hogy találnak-e időpontot Cameron év végére tervezett vizitjéhez.

Kína „nagy felháborodását és kifogását” fejezte ki Cameron és a dalai láma találkozója miatt, még ha azt hangsúlyozottan magánjellegűnek minősítették is, és a kormányfői rezidenciától távol került rá sor. Liu most megerősítette, a brit fél a kínai tiltakozás ellenére ragaszkodott a találkozóhoz, amit Peking a „tibeti függetlenségért küzdő erők” melletti kiállásként értékelt.

A kínai kormány most a külügyi szóvivő útján arra szólított fel, hogy London vegye komolyan Peking határozott álláspontját, hárítsa el a találkozó negatív következményeit, és hatékony, gyakorlati lépésekkel terelje vissza a két ország közötti kapcsolatokat a helyes útra.

Sajtóértesülések szerint a dalai láma csütörtökön újabb tíz napra Nagy-Britanniába látogat, ahol az olimpiai előtti körútja során több várost is felkeres.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ouroboros
2012. június 14. 14:48
A kurva anyját Kínának. Egy dolog a kurva imperializmus, amihez szemlátomást ragaszkodnak (biztos belerokkannának Tibet függetlenedésébe), meg másik dolog, hogy egy szent embert hadd látogathasson meg akár egy kormányfő is.
kjkj945
2012. június 14. 11:05
Kina kettős mércét alkalmaz? A dalai láma sok országban járt, nálunk is. Az engléziekkel valami más bajuk lehet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!