Moszkva az ukrán alkotmányosságért aggódik

2014. április 02. 14:02

Moszkva aggódik amiatt, hogy az ukrajnai alkotmányreform társadalmi vita és a nyilvánosság kizárásával folyik – tudatta szerdai nyilatkozatában az orosz külügyminisztérium. Eközben továbbra is jelentős orosz haderő tartózkodik Ukrajna keleti határainál, az Eurocontrol pedig lezárta a szimferopoli és a szevasztopoli repteret, valamint több légifolyosót.

2014. április 02. 14:02

Az orosz külügyminisztérium azt közölte: nem történt valódi előrelépés az ukrán alaptörvény gyökeres megváltoztatását célzó munkában, holott már egy hónap telt el azóta, hogy a kijevi törvényhozásban ideiglenes parlamenti előkészítő bizottság létrehozásáról döntöttek. Moszkvában úgy vélik – hangoztatja a külügyi nyilatkozat –, hogy „a valamennyi ukrajnai nemzeti kisebbség és nyelvi csoport érdekeit megfelelő módon figyelembe vevő, kiegyensúlyozott alaptörvény hiánya vezetett el Ukrajnában azokhoz a politikai megrázkódtatásokhoz, amelyek hosszú évek alatt aláásták az ukrán államiság alapjait”.

Mindebből azt a következtetést vonják le az orosz fővárosban, hogy az ukrán alkotmányban végrehajtandó változtatásoknak „nem a korábbi szövegek kozmetikázását, hanem mélyen átdolgozott, a soknemzetiségű ukrán társadalom által erősnek és megbízhatónak elfogadott, megújított társadalmi szerződést” kell eredményeznie, amely hosszú távra biztosíthatja „a régiók egyenlőségét és a jogállam nemzetiségi fundamentumát”.

Az orosz külügyi nyilatkozat hozzáteszi, hogy mindezek nélkül nem lehet kijutni a „mélységes” ukrán gazdasági válságból sem, amelyhez a politikusok „kalandorsága és az egymást követő kormányok felelőtlensége” vezetett, mert azokat „kevéssé érdekelte az egyszerű állampolgárok sorsa”.

Moszkvában úgy gondolják, hogy az ukrán politikusok most valódi tettekkel bizonyíthatnák be, hogy készek figyelembe venni választóik véleményét. Ezért az új ukrán alkotmány előkészítési folyamatának a nyilvánosság bevonásával, teljes társadalmi ellenőrzés alatt kellene zajlania, az arról szóló tájékoztatást pedig oroszul, „és ha kell, más nemzeti kisebbségek nyelvén is” meg kellene jelentetni.

Az orosz külügyminisztérium a Jobboldali Szektor nevű radikális ukrán nacionalista tömörülés működésével kapcsolatosan is közreadta véleményét. Ebben arra szólítja fel a kijevi hatóságokat, hogy a radikális erőkkel szembeni küzdelemről szóló, szerinte „álságos nyilatkozatok” helyett arra van szükség, hogy határozott intézkedéseket tegyenek és fegyverezzék le a Jobboldali Szektor harcosait.

Moszkva egyébként továbbra is jelentős haderőt állomásoztat az ukrán határnál. A NATO-erők főparancsnoka szerint ekkora erőkkel napokon belül jelentősebb támadást lehetne indítani Ukrajna keleti vagy déli részei ellen. Philip Breedlove tábornok mintegy 40 ezer főre tette a térségben levő orosz katonák számát, és nagyon aggasztónak minősítette a helyzetet. Az orosz erők nagyon kis részéről bizonyos mozgás volt megfigyelhető, de annak nem mutatkozott jele, hogy a katonákat visszavonnák a laktanyákba – ismertette az amerikai tábornok a NATO legfrissebb megállapításait.

Korábban arról jelentek meg hírek, hogy az oroszok ígéretet tettek egy gépesített lövészzászlóalj visszavonására. Egy zászlóaljnyi erő azonban mindenképpen jelentéktelennek számít a több tízezres összlétszámhoz képest. Breedlove elmondta azt is: azt a feladatot kapta, hogy április 15-ig állítson össze olyan intézkedési tervet az erők növelésére, illetve átcsoportosítására, amely a fejlemények miatt aggódó térségbeli NATO-tagországok számára jelentene biztonsági garanciákat. A NATO főtitkára a szervezet kétnapos külügyi tanácskozásán azt mondta: osztja Breedlove aggodalmait. Anders Fogh Rasmussen szerint Moszkva arra törekszik, hogy helyreállítsa az orosz befolyási övezetet a volt Szovjetunió területén

Az Eurocontrol lezáratott krími reptereket valamint több légifolyosót. A szervezet az ukrán hatóságokon kívül senki mástól nem fogad el semmilyen egyoldalú nyilatkozatot, amely a légi irányítási szolgáltatás átvételét nyilvánítja ki Ukrajna légterének bármely részén.

Az Eurocontrol éppen ezért további értesítésig azonnali hatállyal több légifolyosó mellett Szimferopol és Szevasztopol repülőterét is lezárja, pontosabban Szevasztopol esetében csak a polgári gépek le- és felszállását tiltja meg. Az Eurocontrol azt is közölte: a zárlat feloldásáig semmilyen olyan repülési útvonaltervet nem fogad el, amely a lezárt légifolyosókat vagy repülőtereket érinti.

A döntés gyakorlatilag azt jelenti, hogy a Krím repülőtereire az Eurocontrol 40 tagállamából egyetlen repülőjárat sem indulhat, azok csak Oroszországból, Fehéroroszországból vagy távolabbi volt szovjet tagköztársaságokból közelíthetőek meg.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kárpáti Zoltán
2014. április 03. 10:59
Ja és minden bejelentett vagy be nem jelentett (avagy alibi) NATO-erősítésre az orosz határok menti országokban, Oroszországnak is arányosan növelnie kell csapatai számát az ukrán határ mentén. Minden NATO-erősítést Oroszországnak szuverenitása elleni fenyegetésként kell értékelnie.
Kárpáti Zoltán
2014. április 03. 10:24
Oroszország fenntartja magának a jogot, hogy saját és az ukrajnai orosz lakosság érdekeit bármikor fegyverrel is érvényesítse, ha más megoldás nem marad. Ezért állomásozik az orosz hadsereg a határnál. És mindaddig nem kerül visszavonásra, míg Moszkva számára teljesen kielégítő és elfogadható megoldás nem születik.
=nessuno=
2014. április 02. 23:20
Humoros ez az Oroszország! A Krím azonosítójel nélküli katonákkal való megszállása szavazás előtt, az alkotmányos???
3M..
2014. április 02. 20:29
Jogos! Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!