Török tisztogatások: másfél millió diák maradhat tanár nélkül

2016. szeptember 10. 12:17

A sikertelen törökországi puccsot követően csaknem 40 ezer pedagógust függesztettek fel a tisztogatás részeként, mert azt feltételezték, hogy Fethullah Gülen hitszónokkal, vagy a Kurdisztáni Munkáspárttal állnak kapcsolatban. A következmény, hogy körülbelül másfél millió diák órái értelmetlenül fognak telni – nyilatkozta az Egitim-Sen pedagógus-szakszervezet vezetője.

2016. szeptember 10. 12:17

Tanár nélkül maradhat másfél millió török diák az őszi félévben - írta szombaton a Posta című török napilap.

Törökországban csaknem 40 ezer pedagógust függesztettek fel munkájából a közelmúltban a köz-, illetve a magánoktatásban annak gyanújával, hogy valamilyen szinten terrorszervezeteket támogatnak. Közülük 28 ezret azzal az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen török hitszónokkal és hálózatával hoztak kapcsolatba, akit Ankara a július 15-i puccskísérlet kiterveléséért tesz felelőssé, 11 és fél ezer személyt pedig azzal gyanúsítanak, hogy a kurdok autonómiájáért 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) állnak kapcsolatban.

Értelmetlenül fognak telni a tanórák

A felfüggesztett tanárok túlnyomó többsége a főként kurdok lakta délkelet-törökországi régióban dolgozik, és tagja az Egitim-Sen nevű pedagógus-szakszervezetnek. Az érdekképviselet elnöke, Kamuran Karaca szerint az ügy másfél millió diákot érint, akiknek a tanórái értelmetlenül telnek majd el. A fiatalok bent lesznek a teremben, végigülik a napot, csak épp tanár nem lesz. A szakember arra számít, hogy a tanév első felében sok gonddal kell szembenézniük. Kifejtette: vannak iskolák, ahol csak két-három pedagógus maradt, s az ilyen intézményekben az oktatás nem valósítható meg. Iskolák ezrei esetében még annak a veszélye is fennáll, hogy ki sem tudnak nyitni - emelte ki.

Az oktatási minisztérium október folyamán 15 ezer pedagógust tervez szerződtetni, azonban ők legkorábban november végén állhatnak munkába. A középfokú felvételi vizsgák tekintetében az egyik legsikeresebb tartománynak számító keleti-törökországi Tunceliben 930 tanárból pénteken 418-at függesztettek fel munkájából.

Az Egitim-Is nevű pedagógus-szakszervezet sajtótitkára, Dilek Yurdugül a Sözcü című kemalista ellenzéki napilapnak arról számolt be, hogy az iskolaigazgatók nem tudják elkészíteni a tanórák heti beosztását. Felhívta a figyelmet: már korábban is tanárhiány volt, így ebben az évben nagyon nehezen várható el magas színvonalú oktatás. Vannak olyan tárgyak, amelyekre egyáltalán nem jut tanár – tette hozzá.

Már szétvertek egy pedagógus-tüntetést pénteken

Pénteken Diyarbakir városban több száz pedagógus vonult az oktatási minisztérium tartományi hivatalának épülete elé tiltakozásul az ellen, hogy tömegével függesztik fel őket munkájukból. A rendőrök vízágyút vetettek be, és 45 tüntetőt őrizetbe vettek.

Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön bejelentette: a délkelet-törökországi katonai beavatkozás mellett a PKK-ra vonatkozóan is elindítják azt a tisztogatási folyamatot, amely a puccskísérlet óta Gülen hálózata ellen zajlik. Törökországban a tanév szeptember 19-én kezdődik.

 

(MTI)

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2016. szeptember 11. 18:58
Es mi voltunk az elsok, akik fenyesre nyaltak Erdogan segget. Kurvaciki magyarnak lenni, ez a diplomaciai dilettantizmus kurvakinos. Ha meg szandekosan baratkozunk diktatorokkal, az ijeszto Azok itan, hogy Felcsuton barkit meg lehet motozni, nem is csoda.
popzene
2016. szeptember 10. 14:16
Illiberális sikertörténet.
krotak
2016. szeptember 10. 13:01
Török tavaszt csinálni kissé bonyolult, de az illetékesek dolgoznak rajta. A tűzzel játszanak. ERDOGAN ELGONDOLKODHAT AZON, hogy a török népnek tulajdonképpen nincs semmi baja az oroszokkal, a perzsákkal, és a kínaiakkal.
Mátéka
2016. szeptember 10. 12:44
Szomorú, de ha ez az ára, hogy Erdogan meg tudja védeni szeretett népét a gülinista bomlasztó elemektől, akkor mindent bele! A nemzeti érdek, mindig a legfontosabb kell, hogy legyen. Ilyen szempontból, ami Törökországban végbement a közelmúltban, igazán példaértékű minden nép számára.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!