Letartóztatják a németek azt, aki a kijárási korlátozás ellen izgat

2020. április 09. 12:26

A zöldpárti Baden-Württemberg tartományban a német hatóságok letartóztatták azt a 32 éves weinheimi férfit, aki egy internetes portálon névtelenül toborzott a kijárási korlátozások elleni békés demonstrációra. 

2020. április 09. 12:26
null

A békés demonstráció célja az alkotmányban gyülekezési jog korlátozására való figyelemfelhívás lett volna, a német hatóságok azonban letartóztatták a 32 éves szervezőt. Mint ismeretes, a tartományban jelenleg több mint két személy találkozása közterületen tiltott magatartásnak minősül; míg a kisebb csoportosulások szabálysértésnek, egy 15 fős, vagy annál nagyobb társasági összejövetel már bűncselekménynek számít. Az esetre a zöldpárti miniszterelnök által kormányzott Baden-Württemberg tartományban került sor.

Főként az arányosság kérdését boncolgatva, a hírrel szembesítették a szabadságjogok élharcosának tekintett Zöld Párt társelnökét, Robert Habeck-et is, aki a kérdésekre mindössze kitérő választ adott. „Az eddigi intézkedések a COVID-19 okozta járvány kapcsán elfogadott törvény alapján kerültek végrehajtásra; az államnak késznek kell lenni – és kész is arra – hogy a válsághelyzetben akár súlyos intézkedéseket is meghozzon, amelyek betartása mindenki számára kötelező”.

A Pforzheimer Zeitung az eset kapcsán úgy értesült, hogy az ügyben házkutatást tartottak, amelynek során a rendőrség informatikai cikkeket, főleg laptopokat és adathordozókat foglalt le. A Stuttgarter Zeitung tudósítása szerint kifejezetten a járvány elleni védekezés akadályozása miatt került sor a letartóztatásra, az internetszolgáltató tájékoztatása alapján. Az újság beszámolója szerint az elkövetőt azóta szabadlábra helyezték.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2020. május 08. 18:45
Néha bele kell verni az idióták fejébe, hogy mi az, hogy világjárvány.
Senye Péter
2020. április 29. 19:50
Van mikor valamilyen támadás ellen a legdemokratikusabb legjogibb állam is erőteljes védekezésre kényszerül. Csak ne hányjanak megbotránkozva hasonló intézkedéseket mások szemére.
Bűbájos Küsmödy
2020. április 29. 19:49
Aha! Ki aggódik a német demokráciáért???
nyúlgerinc
2020. április 29. 19:49
Ott is működik a Helsinki Bizottság?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!