Úthengerrel zúzták porrá a terroristák fegyvereit

2021. március 04. 20:23

Több mint ezer, terroristáktól elkobzott lőfegyvert semmisítettek meg csütörtökön Madridban.

2021. március 04. 20:23
null

Úthenger ment végig az egyik csendőrségi épület udvarán a földre kiterített pisztolyokon, puskákon, amelyek darabjait összegyűjtötték és elszállították, hogy beolvasszák.    

Az eseményen egyperces néma főhajtással emlékeztek a terrorizmus áldozataira.    

„Nem szerezhetjük vissza az elvesztett életeket, nem tudjuk megsemmisíteni a sötét múltat úgy, ahogy most megsemmisítettük ezeket a fegyvereket” – fogalmazott a spanyol miniszterelnök, aki szerint a fegyverek elpusztítása a jogállam és a demokrácia terrorizmus feletti győzelmét jelképezi.    

Pedro Sánchez hangsúlyozta, hogy helyre kell hozni a terrorizmus miatt elszenvedett fájdalmat, fényt kell deríteni a még megoldatlan terrorista bűncselekményekre és küzdeni kell a felejtés ellen.    

Az 1977 és 2005 között elkobzott fegyverek 90 százalékban az Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezettől származnak,

a többit a szélsőbaloldali Október 1. Antifasiszta Ellenállási Csoportok (GRAPO) nevű terrorista csoport használta.    Baszkföld függetlenségéért küzdő, 1959-ben alakult terrorista csoport 2011-ben jelentette be hivatalosan, hogy felhagy a támadásokkal, és 2018 májusában feloszlatta magát. Elfogott tagjai közül jelenleg mintegy 250-en ülnek börtönben Spanyolországban, körülbelül ötvenen Franciaországban. A véres merényletekkel harcoló szervezet számlájára több 800 gyilkosságot írnak, amelyekből több mint 300 máig felderítetlen.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Marcelo Sayao

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2021. március 05. 07:51
Óvatosan a Kalasnyikovokkal, azok még ezek után is használhatók.
makám
2021. március 05. 05:31
"Úthenger ment végig az egyik csendőrségi épület udvarán a földre kiterített pisztolyokon, puskákon" se egy darab pisztoly, se egy darab puska nincs a képen...
Dorset Naga
2021. március 04. 23:04
Nekem volt egy AMD 64 (DJ 1180) géppisztolyom, amin átment a Csepel és kicsit kanyarpuska lett, amivel nem mertem lőni, de mindig akadt egy kopasz aki odaadta a sajátját. Viszont mindig csudálatosan gyönyörűen nejlonharisnyával ki lett fényezve, még az átömlőnyílás is hibátlan volt.
hlaci83
2021. március 04. 20:59
A terroristákat kellett volna.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!