A német sajtó is reagált Petry Zsolt kirúgására

2021. április 06. 19:52

A Hertha BSC keddi döntése a német sajtóorgánumokban is visszhangot szült.

2021. április 06. 19:52
null

Mint írtuk, a Hertha BSC kedden honlapján kedden a hivatalos honlapján közölte, hogy menesztette Petry Zsolt kapusedzőt. A Magyar Nemzet összesítése alapján pedig eset nemcsak a magyar, de a német sajtón is végigfutott.

Berliner Zeitung

A regionális német napilap már a címében azt írja, hogy Petry Zsoltot az idegengyűlölő nyilatkozatai miatt küldték el a Herthától. A német cikk ezután így fogalmaz az ügyről:

A Berliner Zeitung Petry kijelentését idézi, miszerint a kapus nem érti, hogy „mégis mi késztethette Pétert arra, hogy kiálljon a homoszexuális, transzvesztita és egyéb nemi identitású emberek mellett”.

Bild

A német bulvárlap cikke arról számol be, hogy a Hertha azonnali hatállyal felbontotta Petry Zsolt szerződését azok után, hogy a klub magyar kapusedzője a migrációról és a homoszexuálisok közti házasságról tett kijelentéseket egy magyar lapnak adott nyilatkozatában.

„A Hertha BSC aláírta a sokszínűség chartáját, és mint egyesület olyan értékek mellett kötelezte el magát, mint a sokszínűség és a tolerancia. Ezek a számunkra fontos értékek nem tükröződnek vissza Petry Zsolt hivatalos kijelentéseiben, amelyeket a munkatársunkként tett.” – idézi a lap a klub közleményét.

Fotó: Britta Pedersen / dpa-Zentralbild / AFP
Fotó: Britta Pedersen / dpa-Zentralbild / AFP

Frankfurter Allgemeine Zeitung

Petry Zsolt idegengyűlölő és migrációellenes kijelentései az állásába kerültek – kezdi a német napilap, amely az értékítélet ellenére a kapusedző nyilatkozatát is közli:

Der Spiegel

Németország legolvasottabb hetilapjának cikkéből az derül ki, hogy a Magyar Nemzet húsvéthétfőn közölt interjújában Petry bírálatot fogalmazott meg az RB Leipzig kapusával, Gulácsi Péterrel szemben, aki elkötelezetten támogatja a melegházasságot.

A német lap hozzátette, hogy Petry az európai migrációs politikát is kritizálta.

Nyitókép: Uwe Anspach / DPA / AFP

Összesen 397 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Laudaricus
2021. április 07. 14:44
(Tekintsünk el lazán az ország a nevében is megfogalmazott szövetségi rendszerétől, ha a vezetésük magukat sokkal demokratikusabbnak tartják magukat, mint minket. Német Demokratikus Köztársaság.)
Laudaricus
2021. április 07. 14:42
Akkor helyesebb lenne újból NDK-nak nevezni az országot? Ott volt ugyanis ilyen szintű véleményterror...
piscsik
2021. április 07. 14:08
Tehat a szabad vélemény nem létezik A bolsevik orszagban.
Almassy
2021. április 07. 12:09
Libernyákok, ilyen az öngól!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!