A külügyminiszter szerint Törökország „nem siet” az afgán kormány elismerésével

2021. szeptember 07. 15:10

Törökországnak „nem szabad sietnie” Afganisztánban a kormány elismerésével, mert a kormánynak társadalmilag átfogónak kell lennie, és nem csak az országot ellenőrző tálibokból kell állnia – közölte Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter kedden az NTV török hírtelevízió élő adásában.

2021. szeptember 07. 15:10
null

Cavusoglu az interjúban arra hívta fel a nemzetközi közösség figyelmét, hogy szintén ne siessen a lépéssel, hanem viselkedjen kiegyensúlyozottan.    

– hangsúlyozta a török diplomácia vezetője, majd hozzátette, hogy nőknek is helyett kell adni a vezetésben. Így lehet megakadályozni, hogy a dél-ázsiai ország később válsághelyzet esetén polgárháborúba sodródjon – mutatott rá a tárcavezető, aki reményét fejezte ki, hogy a tálibok és pandzsír-völgyi ellenállók közötti összecsapások nem fajulnak polgárháborúvá. 

Cavusoglu leszögezte, hogy Ankara a táliboknak is értésére adta mindezen meglátásait.    

A miniszter a beszélgetésben arra is kitért, hogy a kabuli repülőtér biztonságának szavatolásával kapcsolatban Katarral és az Egyesült Államokkal folytatnak egyeztetéseket. Kifejtette: a létesítményt kívülről biztosíthatják a tálibok, de belül vagy olyan biztonsági cégnek, vagy egy-két olyan államnak kell ezt megtennie, amely a nemzetközi közösség bizalmát élvezi. „Ha a katonai erő nem kívánatos, akkor vannak olyan cégek, amelyek ezzel foglalkoznak” – jelezte Cavusoglu.

(MTI)

Fotó: CEM OZDEL / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2021. szeptember 07. 16:02
Török nem. Angol nem. Pakisztán nem. Kína nem. Orosz nem. Tádzsik nem. Üzbég nem. Irán nem. Katar nem. Hívják meg elnöknek Sargentinit vagy Szakaasvilit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!