Csak oltottak mehetnek zárt téri rendezvényekre Szászországban

2021. november 05. 20:01

A koronavírus-járvány negyedik hullámának erősödése miatt kitiltják az oltatlanokat a közösségi élet több területéről Szászországban – jelentették be pénteken Drezdában.

2021. november 05. 20:01
null

A németországi tartomány kormányának egészségügyi minisztere, Petra Köpping a hétfőn életbe lépő rendeletet ismertetve elmondta, hogy csak az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen teljes oltással rendelkezők és a fertőzésen igazoltan átesettek vehetnek részt zárt térben tartott rendezvényeken (2G-szabály), a többiek pedig még negatív teszteredménnyel sem.    

Nem mehetnek zárt téri rendezvényre oltatlanok, még negatív teszttel sem

Az egyelőre november 25-ig érvényes előírások szerint az oltatlanok nem léphetnek be a szabadidő eltöltésére szolgáló intézmények és a kulturális intézmények zárt részeire, így például nem mehetnek vendéglőbe, moziba, szórakozóhelyre, vagy könyvtárba, múzeumba. Bevezetnek egy sor további szabályt is. Így például a nagyobb szabású, ezernél több ember részvételével tartott rendezvényekre az oltatlanok akkor sem léphetnek be, ha a helyszín nem fedett, az idősotthonokban és a bentlakásos ápolási otthonokban pedig minden dolgozót naponta tesztelni kell, függetlenül attól, hogy beadatták-e már az oltást.    

„A szigorítás célja, hogy sikerüljön a társadalmi és gazdasági életet megbénító újabb általános lezárás nélkül átvészelni a járvány negyedik hullámát” – emelte ki a miniszter. Mint mondta, a járványhelyzet "drámai", a kórházak terheltsége aggasztó, és a szakértők azt tanácsolják a kormánynak, hogy lépjen.    

Németországban a járványügyi védekezés alapja az úgynevezett 3G-szabály.

Ez a szabály - amelynek elnevezését a "beoltott, gyógyult vagy tesztelt személyek" (geimpfte, genesene oder getestete Personen) kifejezésből képezték - előírja, hogy a védőoltással rendelkezők és a fertőzésen igazoltan átesettek korlátozás nélkül tartózkodhatnak zárt közösségi térben, az oltatlanok pedig friss negatív vírusteszt lelet birtokában.    

Szászországban a 3G-t felváltja a 2G-szabály. A vendéglők, mozik, és a zárt térben működő összes többi szabadidős és kulturális intézmény eddig is alkalmazhatta a szigorúbb szabályt, de önkéntes alapon. Hétfőtől kötelező a szigorítás. 

Szászország az első német tartomány, ahol kötelezővé teszik a 2G-szabályt

A negyedik hullám erősödése miatt erre készül több más tartomány is, például Bajorország. A szászországi kórházakban a pénteki adatok szerint 1219 beteget kezelnek a Covid-19 betegség miatt, 240-et intenzív osztályon. A betegek száma csaknem 50 százalékkal emelkedett az egy héttel korábbi 827-hez képest. Az újonnan regisztrált SARS-CoV-2-fertőződések száma az egy héttel korábbi 2337-ről 3460-ra ugrott, ez ugyancsak majdnem 50 százalékos növekedés.    

A járványhelyzet egész Németországban gyors ütemben romlik, és súlyosabb, mint egy éve,

amikor a második hullám miatt novemberben lezárták a szolgáltató szektor legtöbb területét, például felfüggesztették a kulturális intézmények működését.    

A negyedik hullám elsősorban a vírus tavalyi uralkodó változatánál nagyságrendekkel fertőzőképesebb delta variáns és az oltatlanok magas, nagyjából egyharmados aránya miatt erősebb, mint a második. Viszont a védekezés lehetőségeit szűkíti, hogy a teljes oltással rendelkezők szabadságát a törvényi előírások alapján nemigen lehet korlátozni.    

A helyzetet tovább nehezíti, hogy csökkent az egészségügyi ellátórendszer kapacitása

Ezt jelzik az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) statisztikái. Tavaly november elején mintegy 28 ezer intenzív ellátási ágyat üzemeltettek a németországi kórházakban, és ezek közül nagyjából 6700 volt szabad. Ezzel szemben a DIVI pénteki összefoglalója szerint országszerte 22 143 intenzív ágyat üzemeltetnek, és ezek közül 2459 ágy szabad.    

A negyedik hullám erejét mutatja, hogy két nap alatt kétszer döntött rekordot az újonnan regisztrált fertőződések száma.

A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) pénteki adatai szerint az utóbbi 24 órában országszerte 37 120 ember szervezetében mutatták ki a SARS-Cov-2-t. Ez bő háromezerrel több az előző nap 33 949 esettel beállított rekordnál, és tízezernél is nagyobb növekedés az egy héttel korábbi, 24 668-hoz képest.    

A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt regisztrált halálesetek száma 154-re emelkedett az egy héttel korábbi 121-ről.    

Az újonnan regisztrált fertőződésekkel együtt 4 709 488 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t a járvány tavaly tavaszi kezdete óta, a halálos áldozatok száma pedig 96 346-ra emelkedett.

(MTI)

Fotó: KARL-JOSEF HILDENBRAND / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!