Emberi elosztóhelyek

„A mennyiségi, emberi, adminisztrációs, jogi problémákat a tegnapi brüsszeli döntés nem söpörte el. Mert amilyen mennyiségben és ütemben érkeznek az emberek és halásszák ki őket a vízből (átlag napi 3 ezer ember), pontosan olyan ütemben kellene ezután biztosítani a görög szigetekre kerültek továbbhaladását, kiét vissza a Közel-Keletre, Afrikába, kiét pedig Európa valamelyik tagállamának irányába. Tekintve, hogy egy napban 1440 perc van, napi 3 ezer emberrel és az öt hotspottal számolva ez azt jelenti, hogy durván két és fél perc állna rendelkezésre ahhoz, hogy egy embert »processzáljanak«, vagyis kétséget kizáróan megállapítsák, hogy az illetőt menekültstátusban lehet-e részesíteni, vagy Törökország kezébe lehet adni az ügyet. A vállalás szerint a török fél meg majd kézenfogja a dalolva visszaforduló érintettet, és visszakíséri az ázsiai partokhoz, majd tovább egy valahol Törökországban található táborba. Hogy aztán egy tiszta hátterű menekült jöhessen helyette Európába.

Nyilván a döntéshozók is tudják, hogy mindez ebben a formában, ilyen feltételekkel lehetetlen, nyilván Brüsszelben is belegondoltak, hogy a jövő héttől érvényes rendszer akár hatalmas feszültségekhez is vezethet a helyszínen. És talán az is világos, amire máris sokan figyelmeztettek, hogy az embertranszport (mert mi más lenne ez) a nemzetközi és emberi jogok tiszteletben tartása mellett kell, hogy működjön. Irgalmatlan feladat.

Egy mondatba sűrítve mindezt: Görögország erre nem áll készen. Az unió még a héten felszólította a balkáni országot, hogy meg kell erősítenie parti őrségét, és végre teljes fordulatszámon kellene működnie a hatalmas befogadóállomásoknak a szigeteken. És legyünk őszinték, erre az emberpiacra egyáltalán készen lehet lenni európaiként, modern, felvilágosult emberek közösségeként?”