Ausztria 500 eurót ad minden hazatérő menekültnek

2016. április 13. 12:23

Kísérleti jelleggel felemeli 500 euróra Ausztria a menekültkérelem benyújtását követő három hónapon belül hazatérő menekültek támogatását. A tervek szerint az állam az utazást és az orvosi ellátást is állja ezekben az esetekben. Ezen felül pedig kampányt is indítanak a menekültek visszatéréséért.

2016. április 13. 12:23

Egyelőre kísérleti jelleggel 370 euróról 500 euróra emeli az Afganisztánba, Nigériába és Marokkóba visszatérő menekülteknek nyújtható támogatást az osztrák menekültügyi hivatal.

Azoknak, akik rögtön vagy a menekültkérelem benyújtását követő három hónapban utaznának vissza, a pénzbeli támogatáson túl elintézik az utazási dokumentumokat, lefoglalják a menetjegyeket és orvosi ellátást is nyújtanak. Ha a menekültek hat hónapos ausztriai tartózkodás után döntenek a hazautazás mellett, akkor csak 50 eurót kapnak. A Szíriába való visszatérést az ottani háborús állapotok miatt nem támogatja a kísérleti programban az osztrák állam. A hivatal emellett segélyszervezetekkel együttműködve tájékoztatási kampányba kezd a menekültszállásokon, hogy az embereket a visszatérés lehetőségeiről tájékoztassák.

Az év első három hónapjában 890 menekültet utasítottak ki Ausztriából és küldtek vissza származási országukba. Ugyanebben az időszakban mintegy kétezren tértek vissza önként saját hazájukba. A menekültügyi hivatal szóvivője, Wolfgang Taucher szerint a célzott támogatással az önkéntesen hazatérők számát jelentősen növelni tudják majd. 

Taucher a Kurier című osztrák lapnak nyilatkozva elmondta: a legtöbb menekült csalódott, és nem lát esélyt a boldogulásra. A szóvivő úgy vélte: sokan túlzott várakozásokkal jönnek Európába, az embercsempészek ugyanis hamis reményeket keltenek bennük, a menekültszálláson azonban kétségbeesve szembesülnek a valósággal, sokan a hazájukat és a megszokott szociális közegüket hiányolják. 

Az utóbbi időben nőtt a hazatérők miatt Ausztriából indított repülőjáratok száma. Míg 2014-ben 13, 2015-ben 35 ilyen járat indult, addig 2016 első negyedévében 13 alkalommal szervezték meg a hazatérők útját. Januártól márciusig több mint 600 iraki, mintegy 300 iráni és 300 afgán állampolgár tért vissza ilyen módon Ausztriából a hazájába. 

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaffogó hebrencs
2016. április 15. 22:59
Mondjuk nem az osztrákok hívták be őket.
balbako_
2016. április 15. 22:59
Dehogynem! Ők "mentették" ki az Orbán fasizmus karmaiból a szegény migránsokat,önkéntes taxisokkal, csak amikor ottragadtak náluk akkor jöttek rá anyám én nem ilyen lovat akartam!
thomsen
2016. április 15. 13:02
Hát kurva jó. Akkor most már a fél világ idejöhet az osztrákokhoz felvenni az 500 ingyeneuróját?
néhai Ch.Pilot
2016. április 15. 10:43
Ez annak az 1.1-es verziója "willzip" programmal tömörítve.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!