Volt szerencsém látni Lukácsy György filmjét, az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című alkotást
Nem az 56 utáni megtorlós-vérengzős kor volt ez, hanem már az a Magyarország, melyhez a mai közelebb van, mint az 56 utáni vérengzős.
NINCS MIT VETÍTENÜNK! NINCS MINEK ÖRÜLNÜNK!
„Tisztelt Kollégák!
Kedves Barátaim!
A Magyar Filmművészek Szövetsége a soron következő 44. Magyar Filmszemle helyett rendkívüli és nyilvános közgyűlést tart február 2-án az Uránia mozi nagytermében.
Higgyétek el, hogy szívesebben rendeznénk meg a szokásos februári szemlét, szívesebben vetítenénk filmeket, szívesebben beszélgetnénk róluk és szívesebben örülnénk az eredményeinknek. Mert a februári Filmszemle mindig a magyar film ünnepe volt. Az idei az első év, amelyben nem tudjuk megrendezni.
NINCS MIT VETÍTENÜNK! NINCS MINEK ÖRÜLNÜNK! A magyar filmgyártás két éve áll, kiváló kollégáink munka nélkül maradtak, és egyre reménytelenebb élethelyzetekbe, gyakorlatilag az éhhalál szélére kerültek. A magyar filmgyártás nemcsak a nemzet kultúráját reprezentáló művészeti ág, hanem egyben egy iparág is, amelyben több száz családos ember dolgozott, munkája révén biztosítva családja megélhetését. Mára ez az iparág felmorzsolódott.”