Az államfőn a sor

2014. július 22. 08:24

Mostantól az ellenzék és a kormánypárt is a jelöltek kiválasztására, a választók meggyőzésére fordíthatja idejét és energiáit.

2014. július 22. 08:24
Kulcsár Anna
MNO

„A bírák tegnap – már a nyári szünet kezdete után – közzétették állásfoglalásukat. A választójog bonyolult, ám annál izgalmasabb részletkérdéseiről lényegbevágó megállapításokat tettek. Ezek közül először is azt emelhetjük ki: az Országgyűlés tág keretek között határozhatja meg a közjogi testületek létrehozásának módját. Fontos kitétel az is: nem jogellenes, ha a Fővárosi Közgyűlés a főpolgármester mellett a 23 kerület vezetőiből áll majd. Továbbá elfogadható, ha soraikat kiegészíti kilenc olyan képviselő, aki kompenzációs listán, a töredékszavazatok figyelembevételével jut be a budapesti városházára. A határozatból kiderül: mindez összhangban van az alaptörvénynek azzal a kívánalmával, amely szerint a választójog általános, egyenlő, titkos és közvetlen.

Milyen ellenvetéseket tett ugyanakkor az AB? A töredékszavazatok felhasználásának módjával, a kilenc kompenzációs mandátum kiosztásának szabályaival akadtak gondjai. Az alapul vehető képlet, az úgynevezett súlyozás az AB szerint nem alkotmányos. Emiatt egyúttal semmis. Ezúttal is megerősítették azt a tételt, hogy a kisebb választókerületek, városrészek szavazatai nem érhetnek kevesebbet, mint a nagyobbaké. Mindebből az következik, hogy a töredékszavazat kiszámításának megszokott, általános rendjét kell követni az őszi helyhatósági választásokon is.

Új jogszabály elfogadására, a régi módosítására így nincs szükség. Az államfő kiírhatja a szavazás időpontját, hiszen az alaptörvény szerint a voksolásnak októberben meg kell történnie. A naptárt lapozgatva megállapítható, három vasárnap, október 12-e, 19-e és 26-a még számításba jöhet. Valószínű, hogy Áder János tekintettel volt a függő jogi helyzetre, s nem intézkedett addig, amíg az alkotmánybírák meg nem hozták határozatukat. Mostantól az ellenzék és a kormánypárt is a jelöltek kiválasztására, a választók meggyőzésére fordíthatja idejét és energiáit.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berecskereki
2014. július 22. 09:08
Szerintem az államfő akkor járna el méltányosan, ha október 26.-ra írná ki a választást, hogy legyen idejük az egymásba kapaszkodóknak az egybesülésre, hogy megtalálhassák a jelöltjeiket. Bár az is igaz; Hiteltelenek hajójának az idő sem kedvez.
paraklétosz
2014. július 22. 08:45
Na, akkor most már kezdődhet egy rendes casting. Csak legyen jelentkező.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!