Németh: „Kemény katonai megoldás” kell a Közel-Keleten

2015. október 08. 09:49

Németh Zsolt az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az M1 csatorna csütörtök reggeli műsorában kifejtette: üdvözli az orosz katonai beavatkozást Szíriában. Szerinte a menekültügyi probléma gyökerét kell kezelni. Ugyanakkor kiemelte: a „kemény katonai megoldás” mellett nélkülözhetetlen a nemzetközi szintű politikai együttműködés is.

2015. október 08. 09:49

Az illegális migráció megfékezését célzó „kemény katonai megoldás” mellett nélkülözhetetlen a nemzetközi szintű politikai együttműködés – hangsúlyozta az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az M1 csatorna csütörtök reggeli műsorában. Németh Zsolt azt mondta: naponta 5–6 ezer bevándorló érkezik Magyarországra, és Európának éves szinten egymillió bevándorlóval kell számolnia. Ennek nyomán Európának el kell gondolkodnia azon, hogy a probléma gyökerét kellene kezelni. Amíg Szíriában, Irakban, Líbiában nem sikerül megszüntetni a konfliktust, stabilizálni a helyzetet, addig nem állítható le a menekültáradat – emelte ki a fideszes politikus.

A külügyi bizottság elnöke fontosnak nevezte, hogy Szíriában – az elmúlt évek tehetetlensége után – az oroszok végre elindítottak valamit. Ugyanakkor Németh Zsolt aggasztónak nevezte, hogy Oroszország megfelelő koordináció nélkül avatkozik be. Németh Zsolt szerint a „kemény katonai megoldás" mellett el kell indulnia a „politikai kibontakozás” folyamatának is. Ehhez a meghatározó nagyhatalmaknak, illetve az ENSZ Biztonsági Tanácsának egyeztetnie kellene – mondta az országgyűlési képviselő, megjegyezve: az amerikai és az orosz elnök találkozója az ENSZ Közgyűlés alkalmával ebbe az irányba mutatott. 

A kérdés, hogy sikerül–e megtalálni a közös pontokat – mondta Németh Zsolt, aki szerint lehet, hogy ehhez félre kell tenni az Aszad–kérdést. Közölte: a szír elnök pozíciójával kapcsolatban mást mond az Egyesült Államok, és mást Oroszország. A kompromisszum megtalálásában elképzelhető, hogy Európa egyfajta „közvetítő” szerepet vállaljon – etette fel Németh Zsolt.

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ppix
2015. október 08. 12:01
Hát ja, a ruszkik érdekeltek a menekültválság eszkalálásában, mert lassan kiszorítja belőlük a szusszt az EU-USA páros. De már elkéstek, vszleg reszeltek az emberüknek, az EU kicsit bezárkózik, de ettől még nem dől össze, az olajár viszont lent marad és jön a következő ruszki válság.
h.kovacs
2015. október 08. 11:57
az oroszok nem tudják megoldani a problémát, mert ők a probléma ez a németh sem egy nagy lumen vajon mi lehet szerinte a probléma gyökere ?
matykox
2015. október 08. 10:56
Németh valóban szokatlanul volt. Jogos fölvetés, ahogy az elvárása is, hogy Assadról a szíreknek, nem az US megmondóembereknek (kerry etc.) kellene dönteni. A militarizálódás nem csak ott, itt Ajrópában is elkerülhetetlen lesz. Kivéve talán a megszállt Némethországot ...
Csigorin
2015. október 08. 10:48
Nocsak. Egy nem vart kellemes meglepetes Nemethtol. Sajat velemeny az USA propaganda szajkozasa helyett. Mi tortent?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!