Lázár: Magyarország ma Európa egyik legbiztonságosabb országa

2017. február 14. 20:58

Lázár János kedden Hódmezővásárhelyen kijelentette, hogy az utóbbi években jelentősen javult a közbiztonság és a közlekedésbiztonság is. Hangsúlyozta, hogy Hódmezővásárhely így is kiemelkedően biztonságos. Megemlítette, hogy növelték a rendőri és határrendészi állomány számát is, valamint a következő évekre fizetésemelést is ígért a rendőröknek.

2017. február 14. 20:58

Az elmúlt öt év egyik legkomolyabb kormányzati eredménye a közbiztonság javulása - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth Olvasókörben tartott fórumán mintegy százfős hallgatóság előtt Hódmezővásárhelyen. Hozzátette: a következő választási kampány nem a közbiztonságról fog szólni, ellentétben 2010-es évvel. 

Míg 2006 és 2010 között radikálisan romlott a közbiztonság, azóta csaknem felére esett vissza az elkövetett bűncselekmények száma – jelentette ki. Az elmúlt években ötezer rendőr állt szolgálatba, most pedig további háromezer határrendész kezdi el munkáját. Három év alatt 50 százalékkal emelkedik a rendőrök fizetése, emellett jelentősen sikerült javítani a felszerelésükön is – hangsúlyozta. 

Hódmezővásárhely a megyei jogú városok közül az egyik legbiztonságosabb, voltak olyan évek, amikor nem történt életellenes bűncselekmény és jelentősen csökkent a rablások száma is. A városban csaknem háromszáz kamera figyeli a köztereket, ez jelentősen javítja az elkövetett bűncselekmények földerítését, ennek komoly a visszatartó ereje - mondta a miniszter, a térség országgyűlési képviselője.

Kiemelte, hogy országszerte jelentősen javult a közlekedésbiztonság is, néhány esztendővel ezelőtt évi 1200-1300 halálos baleset történ az országban, a KRESZ szigorításának és az útfelújításoknak köszönhetően ez 6-800-ra mérséklődött. A Miniszterelnökség vezetője kitért arra, a kormány szerdán dönt a 47-es út négysávúsításának ütemezéséről. A terveknek 2018 decemberére kell elkészülnie, a kivitelezés 2021 végére fejeződne be – tette hozzá.

(MTI)

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2017. február 16. 16:34
A rendőr államok többnyire biztonságosak.
Hunyadi Mátyás
2017. február 15. 19:04
"Magyarország ma Európa egyik legbiztonságosabb országa" Ja! Főleg, ha olyan környezetben vagy 80 éves öreg ahol megfelelő etnikum is lakik. Na! Akkor a biztonság közelít a 100%-hoz.
csuka
2017. február 15. 08:31
Vissza a gyökerekhez. A dicsőséges szovjet hősöket védelmezi a fideSZDSZ MAFFIA kormány: • „A megbeszélésen szóba került a hétvégi neonáci rendezvény ügye is, amelyet a Mazsihisz elnöke elfogadhatatlannak nevezett. Havasi Bertalan szerint a felek megállapodtak abban, hogy - a korábbi évek gyakorlatának megfelelően - a Belügyminisztérium megtalálja a törvényes megoldást az ilyen események megakadályozására. • A leégett zuglói zsinagóga helyreállításához Heisler András segítséget kért a kormányfőtől, Orbán Viktor erre ígéretet tett. • A Mazsihisz elnöke tájékoztatta a miniszterelnököt a Szeretetkórház fejlesztési terveiről is, ebben az ügyben rövidesen megtörténik a kapcsolatfelvétel az Emberi Erőforrások Minisztériumával. • A Maccabi Európa Játékok, azaz a zsidó Európa-bajnokság 2019-es budapesti megrendezése kapcsán szóba került a helyszínként kiválasztott sportközpont témája is; mivel nagyon szoros a határidő, megállapodtak, hogy a miniszterelnök rövidesen a kormány elé viszi az ügyet. • Orbán Viktor és Heisler András tárgyalásán a határon túli magyar ajkú zsidó közösségek segítésének lehetőségeit is áttekintették.” http://index.hu/belfold/2017/02/14/orban_megigerte_betiltja_a_neonaci_felvonulast/
áfonya
2017. február 15. 00:26
Párizsban a betolakodók gyújtogatnak.. http://www.vilaglato.info/tovabbra-is-gyujtogatnak-a-bevandorlok-es-az-anarhistak-parizsban/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!