Kényszermunka miatt emeltek vádat egy kerekegyházi férfi ellen

2020. január 07. 10:38

A vádlott a sértett megfélemlítésére a tanyaépületben és az autójában számszeríjat, kardot, bozótvágó kést, botot és csúzlit tartott.

2020. január 07. 10:38

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy kerekegyházi férfi ellen, aki egyik ismerősét hónapokon keresztül félelemben tartotta és munkára kényszerítette – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint az 53 éves vádlott és az alkalmi munkából élő, iskolázatlan, szintén kerekegyházi sértett régóta ismerte egymást. A tanyán élő vádlott még 2017 áprilisában jól fizető, tartós vályogverési munka ürügyével magához költöztette a sértettet. A férfi lakhelyéül egy bedeszkázott ablakú, áram nélküli szobát jelölt ki, amely csak a vádlott által lakott helyiségből volt megközelíthető, éjszakára pedig a helyiség ajtaját úgy rögzítette, hogy azt belülről nem lehetett kinyitni.

A vádlott a sértettet a csicskájának nevezte, egyedül nem engedte sehova, telefonját elvette, és csak az engedélyével, az ő jelenlétében telefonálhatott. Az ígért munka helyett a vádlott a sértettet erőszakkal és fenyegetéssel saját maga masszírozására, mosásra, takarításra, mosogatásra, fűnyírásra, favágásra, kőműves munkákra kényszerítette. A sértett ételt és cigarettát kapott, fizetséget nem.

A vádlott a sértett megfélemlítésére a tanyaépületben és az autójában számszeríjat, kardot, bozótvágó kést, botot és csúzlit tartott. Megfenyegette, hogy ha szökni próbál, használni fogja a fegyvereket. Ez komoly félelmet keltett a sértettben, akit a vádlott napi szinten bántalmazott.

A sértett végül 2017 augusztusában elszökött a tanyáról és segítséget kért. A büntetett előéletű vádlottat az ügyészség a kényszermunka súlyosabban minősülő bűntettével vádolja, ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A férfi bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság dönt.

(MTI)

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szajnyalogatoviktor
2020. január 07. 17:21
hajra magyar vallakozok.. :D
Harangláb
2020. január 07. 16:31
A börtönben sem az a legnagyobb büntetés, hogy bezårnak, hanem az, hogy ilyenekkel zárnak össze...
Harangláb
2020. január 07. 16:28
...Az ilyennel szemben a börtön biztos nagyon hatékony lehet...Inkább a f@szánál fogva kellene felakasztani az ilyet...
Harangláb
2020. január 07. 16:25
Mint cseppben a tenger, Magyarország jövöjét látom a történetben...:(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!