Fotó bizonyítja, Tüttő Kata is ott volt az A-híd év végi rendezvényén
2020. augusztus 06. 14:06
A főváros többek között pont az A-Híd Zrt. érdekében akart tízéves referencia-időszakot a Lánchíd-tenderre.
2020. augusztus 06. 14:06
p
0
0
205
Mentés
Tüttő Kata (MSZP) a főpolgármester-helyettesi kinevezése után alig két héttel az A-híd nevű építőcég rendezvényén tűnt fel. Ezt a vállalat honlapján található fotógaléria képei is tanúsítják – szúrta ki a Magyar Nemzet.
Tüttő Kata, Budapest főpolgármester-helyettese az A-Híd Zrt. év végi exkluzív rendezvényén. Forrás: A-Híd Zrt. oldala (https://www.ahid.hu)
Ahogy azt szerdán megírtuk, a Közbeszerzési Hatóság megállapította a Lánchíd-tender jogellenességét, miután a főváros mint ajánlatkérő nem tartotta be a referencia-időszakra vonatkozó előírást. A főváros a jogszabályban előírt 8 év helyett 10 éves referencia-időszakot írt volna elő a pályázó cégeknek. Karácsony az ATV műsorában ezt azzal indokolta, hogy ebbe a 10 éves referencia-időszakba így beleesne a Margit híd felújítása is, amely 2012 elején fejeződött be, és amelyet a Közgép konzorciumi vezetése mellett az A-Híd Zrt. és a Strabag közös konzorciuma végzett el.
A budapesti városvezetés tehát a Közgép, az A-Híd Zrt. és a Strabag hármas valamelyikének szeretne lehetőséget teremteni a Lánchíd-projekt kapcsán. Az aligha elképzelhető, hogy a Mészáros Lőrinc üzlettársaként is ismert Szíjj László cégével, a Közgéppel szeretné megnyeretni a projektet a fővárosi önkormányzat. Maradt tehát a forrásaink szerint baloldali kapcsolatokkal rendelkező A-Híd Zrt. és a Demszky-éra alatt magát rommá nyerő Strabag (egy időben úgy is gúnyolták az SZDSZ-t, hogy Strabag Demokraták Szövetsége). A főpolgármester indoklását még azzal is megfejelte, hogy mészároslőrincezésbe kezdett („van a Mészáros Lőrinc, a Mészáros Lőrinc és Társa és a Mészáros Lőrinc és Fia” – így Karácsony), az volt kivehető a szavaiból, hogy olyan közbeszerzést próbáltak kiírni, amelyen Mészáros Lőrinc cégeinek kevesebb az esélye nyerni, de „ezzel együtt is a munkát el kell végezni, ha ezek a cégek vannak, akkor ezek tudnak pályázni, a Lánchidat meg kell újítanunk” – tette hozzá beletörődően.
Budapest főpolgármestere egyébként kedd este hosszú percekig magyarázta az ATV-ben, miért nem sikerült kilenc hónap után a hatályos jogszabályoknak megfelelő közbeszerzést kiírnia a BKK-nak. Részleteket itt olvashat.
Miért is tudná ezt a főpolgármester, ha jogsija sincs, szolgálati autójával pedig a buszsávban hordja a sofőrje? – tette hozzá a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje.
A Magyar Nemzet már napokkal ezelőtt több csatornán is megkereste az érintetteket, de egyetlen nyilatkozat sem érkezett Karácsonyéktól a külföldi kampányfinaszírozás ügyében.
Sírva futott édesanyjához egy fiú, miután megette az ebédjét.
p
0
0
3
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 205 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
T. Péter
2020. augusztus 07. 14:39
Ott a weboldalukon. Mekkora nehézséget okoz megnézned? :-))
M2 Dunakeszi, féltucat vasúti híd mindenfele, M44 Körös, Szent István út, Kapos Pincehely-Tolnanémedi-Rétszilas, Szeged Osztószigeti, Budapest Grassalkovich, Budapest Meder utca, Budapest Árpád-híd, Budapest Sibrik Miklós, és akkor csak az elmúlt kábé három-négy évet néztem végig.
Zugló óta tudjuk, hogy KG egy pipogya balfasz, akit a szocik megettek reggelire. Töketlen, beszari kisfiú, aki nem tud beleállni dolgokba (más dolog egy színpadra kiállva erőseket mondani). A fővárosi vezetésben a szocik és a dk rendelkezik valamilyen kapcsolati hálóval kivitelezői körökben, nyilván ezeket a cégeket akarják bevinni, hiszen a pártokat finanszírozni kell (lásd: Fidesz). Az "ellenzék" éppen a minap szöktette meg az ország legköltségesebb szerkesztőségét. Az indexesek jóindulata addig fog tartani, amíg gurulnak feléjük a forintok, és bizonyosan azt az ellenzéki tábort fogják erősíteni, amelyik eleget kínál. Dull Szabolcs és Bíró Marianna Karácsony iránti rajongása nem lesz örök, biztosan elvárják a viszont-gondoskodást az ellenzéktől. Kellenek nekik visszafolyatott összegek, mert mire hatalomba kerültek, hosszú lett a fizetési listájukon a névsor. És még egymással is le kell meccselniük az osztozkodást. Ezért nem kell ilyen majomparádé társaságot beszavazni.