Nagy a szája, kirúgták a Momentumból a képviselőt

2021. április 12. 07:00

Kovács Róbert kőbányai önkormányzati képviselő a tiltás ellenére nyilatkozott egy nyomortelep felszámolása ügyében, Soproni Tamás szerint viszont megsértette a párt alapelveit. Belháború a Momentumban.

2021. április 12. 07:00
null
Almási B. Csaba
Almási B. Csaba

Sem homokzsák, sem áldozati bárány nem vagyok címmel Facebook-posztban közölte néhány nappal ezelőtt Kovács Róbert momentumos kőbányai képviselő, hogy egy nyilatkozata miatt kirúgták a pártból, s a továbbiakban nem lehet már frakcióvezető sem.

Az ügy előzménye egy hónapokkal ezelőtti kilakoltatási történet, amelyet ő szimpla hatósági eljárásnak tart: egy régóta üresen álló iparterületen álló romos, lakhatatlan épületbe beköltözött egy roma származású emberekből álló 6-8, olykor 15 főből álló csoport, amelynek tagjai bűnözésből, koldulásból éltek, írja Kovács. Az ingatlan tulajdonosa az évek során többször cserélt lakatot, de a „lakók” mindig leverték, és visszaköltöztek.

A szomszédok rendszeresen panaszt tettek, de nem sikerült a lakásfoglalókat végleg kirakni.

A képviselő is szembesült a kosszal, mocsokkal,

így felvette a kapcsolatot az épület tulajdonosával, akinek végül sikerült elérni a hatóságok segítségével, hogy végre kirakják az ott lakókat, és ledózeroltatta a romos ház maradványait is.

Csakhogy rendőrségi akción megjelent a Város Mindenkié csoport is, amely – mint kiderült – már régóta kapcsolatban volt ezzel a társasággal, s riadóztatták a Mérce nevű portált is, amely Kovács szerint meghamisította a tényeket. Mint fogalmaz, „az eseményeket olyan képekkel, berendezett szobabelsőt ábrázoló életképekkel illusztrálták, amely képek nem a helyszínen készültek”. A képviselő szerint pártügy akkor lett a dologból, amikor Soproni Tamás, a Momentum fővárosi frakcióvezetője, a hatodik kerület polgármestere megtiltotta, hogy nyilatkozzon az ügyben, de ő ezt az ukázt megszegte, és elmondta a Mércének,  hogy mi történt, mit tapasztalt a lepusztult ingatlanon. Érdemes közbevetni: a Város Mindenkié csoportnak Misetics Bálint főtanácsadó személyében befolyásos „barátja” van a Fővárosi Önkormányzatban.

Egyedül ő dolgozott

Kovács még azt is leírja a posztjában, hogy a Momentum kőbányai elnöke, Irmalós Bence közölte vele, a jövőben nem ő fogja vezetni a négytagú – három momentumos és egy párbeszédes képviselőből álló – ellenzéki frakciót. Ez ugyanakkor megkönnyebbülés is a számára – fogalmaz –, mert szerinte egyedül ő dolgozott a csapatban, a többieknek alig volt érdemi mondanivalója az önkormányzatot érintő ügyekben.

S külön kínos a számukra a szintén momentumos Stemler Diána képviselő ténykedése, aki a Közrend- és Állatvédelmi Bizottság elnöke, de semmiféle munkát nem hajlandó végezni, telefonon hónapok óta elérhetetlen. Kovács a posztjában úgy fogalmazott,

Kovács Róbert egyébként az előző önkormányzati választáson a Momentum, a DK, az MSZP és a Párbeszéd színeiben szerzett egyéni választókerületben mandátumot. A szavazatok 52,8 százalékát nyerte el, megelőzte a kormánypárti Agócs Zsoltot (40,6 százalék), valamint az LMP-s Geráné Mészáros Zsuzsannát (3,6 százalék), illetve a jobbikos Vajda Sándor Csabánét (3 százalék). 2018-ban Kovács már indult egy időközi választáson is, akkor még alulmaradt. A voksolás előtt írta meg a politikusról a Magyar idők, hogy volt egy rendőrségi ügye gyermekbántalmazás miatt.

Minden pártnak határozott értékrendje van

Megkerestük Kovács Róbertet, aki nagy nehezen kötélnek állt és nyilatkozott, de a beszélgetés végén meggondolta magát, s azt közölte, nem járul hozzá mondandója megjelentetéséhez. Egyébként is, jelentette ki, a Facebookon minden lényeges információ olvasható, a továbbiakban pedig forduljunk Soproni Tamáshoz, aki döntő szerepet játszott a kizárásában.

Soproni Tamásnak döntő szerepe volt Kovács Róbert ügyében (fotó: Facebook)

Így is tettünk, megkérdeztük a momentumos kerületvezetőt, valóban retorzió érheti a momentumosokat, ha megszólalnak a nyilvánosság előtt. Soproni Tamás a Mandinernek azt mondta, ő nem tiltotta meg, hogy Kovács Róbert nyilatkozzon, az etikai bizottság sem azért zárta ki, mert elmondta a véleményét a Mércének. Úgy fogalmazott, jó esetben minden pártnak nagyon határozott értékrendje van, ez igaz a Momentumra is, s ugyan bárhol értékviták, az alapelveket tiszteletben kell tartani, ha valaki ehhez a közösséghez szeretne tartozni.

A fővárosi frakcióvezető kijelentette, amennyiben egy polgármester, önkormányzati képviselő ilyen üggyel találkozik, akkor

a szociális segítségnyújtás irányába kell elindulnia és nem azonnal a rendőrséghez kell fordulnia.

„Ismerem az ügy hátterét, azt is, milyen körülmények között élt ez a család, mit állítottak róluk, éppen ezért kellett volna rajtuk segíteni, mielőtt a legdrasztikusabb lépést megtették volna velük szemben” – fogalmazott. Kovács viszont szerinte nem így járt el, és ezt a viselkedését ítélte meg olyan súlyúnak a párt etikai bizottsága, hogy a legszigorúbb büntetésről, a kizárásról döntött. Egyébként pedig – állítja Soproni – anélkül, hogy dehonesztáló megjegyzéseket tenne a már kizárt politikusra, azt el kell mondania, hogy már korábban is voltak konfliktusai a helyi pártszervezettel, nehéz volt együttműködni, s ezek a szempontok is közrejátszottak a menesztésében.

Nem túl elegáns és ízléses

A fővárosi frakcióvezető Kovácsnak azzal a megjegyzésével nem nagyon kíván foglalkozni, miszerint a képviselőcsoportban egyedül ő dolgozott. „Nem szeretném őt megbántani, kissé meg is értem, hogy ilyeneket mond, hiszen egy sértődött ember, az persze nem túl elegáns és ízléses, hogy visszaköpköd” – fogalmazott Soproni. Amit viszont Stemler Dianáról mond, az teljes képtelenség, állítja a polgármester, hiszen a kőbányai csoport egyik legaktívabb tagja, kiváló munkát végez. Ő ásta bele magát például a 46 milliárdos kormányzati gigaprojektbe, amelyről kiderült, hogy a kőbányai önkormányzat ingyen adta oda az államnak a területet egy sportcsarnok felépítéséhez. Ezért Kovács kritikáit ezek ismeretében erős kétségekkel kell fogadni – mondta Soproni Tamás.

Bicskanyitogató a stílusa, de sokat dolgozik

A Mandiner igyekezett más helyről származó információkat is megtudni a Kovács kontra Momentum-ügyben. Az önkormányzat tevékenységét, a képviselők munkáját jól ismerő forrásunk szerint a romos épületet illegálisan elfoglalók valóban elképesztő körülmények között éltek, rengeteg gondot okoztak az életvitelükkel a szomszédjaiknak. Informátorunk elmondta, jó döntés volt, hogy a tulajdonos rendőrségi kiürítés után felszámolta a nyomortelepet, a helyzetet ugyanis nem lehetett szociális úton rendezni, ezt sem a körülmények, sem a „lakók” helyzete nem indokolta.

A Város Mindenkié csoport egyébként – állítja informátorunk – többször az önkormányzat számára is szinte lehetetlenné tette,

hogy jogszerűen lépjen fel azokkal szemben, akik illegális módon, bűncselekmény útján foglalnak el ingatlanokat. Erre jó példa a Hős utca esete.

Forrásunk szerint az is megfelel a valóságnak, hogy Kovács rengeteget dolgozik, aktívan részt vesz az önkormányzat munkájában, eljár a körzete érdekében. Ez persze szúrja a szemét a frakciótársainak, akik valóban csak alibiznek, amit a Kovács Facebook-posztjai alatt megjelenő kommentek is alátámasztanak. Így nem véletlen, hogy folyamatosan összerúgták a port a frakcióban, a vitákat persze az is elmérgesíti, hogy a kirúgott képviselő stílusa olykor bicskanyitogató, gyakran indulatosan, modortalanul szólal meg. Azzal pedig, hogy a Momentum kizárta, a párt döntött, hogy neki nem egy bulldog típusú, güriző képviselőre, hanem olyanokra van szüksége, akik inkább tapicskolnak a langyos vízben, s alig csinálnak valamit a tiszteletdíjukért, részletezte forrásunk.

 

Nyitókép: Kovács Gábor választási plakátja, Facebook

 

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
crydog
2021. április 12. 12:02
Bakker, félreértettem a címet, azt olvastam hogy szájbarúgták a momentumost..már kezdtem örülni.
nyugalom
2021. április 12. 11:48
Egymás között, szeretet, elfogadas, demokracia, kinyíras! Libsikomcsi kunbélak!
Kanmacska
2021. április 12. 11:23
Úgy kellet ennek a Kovácsnak! Rendes ellenzéki ilyenkor felméri, hányan vannak a cigányok és napi háromszori étkezést, egy liter pálinkát és húsz sört biztosít mindegyiknek, a saját zsebéből. Ja, meg cigit is, ünnepeken meg ökörsütést.
pitypang1125
2021. április 12. 11:19
A toleránsék toleranciája. Muhaha.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!