Tölgyessy: Orbán világpolitikai tényező lett, akár tetszik a baloldalnak, akár nem

2022. december 17. 10:01

A magyar kormányfő szereplési mennyisége „8-10-szer nagyobb, mint Hollandia miniszterelnökének, ami nem semmi” – mondta Tölgyessy Péter a Gulyás Mártonnak adott interjúban.

2022. december 17. 10:01
null

Tölgyessy Péter volt a Partizán vendége. A volt SZDSZ-es politikus másfél órán keresztül elemezte a bel-és külpolitikai helyzetet, a kormány előtt álló kihívásokat. A jelenlegi szituációt egy meteorológiai hasonlattal írta le: „gyülekeznek a felhők, és most még nem tudni, hogy jön-e egy déli szél, ami elfújja őket és kitisztul az ég, vagy hatalmas vihar jön és óriási égzengés lesz”. 

Infláció vs. válságkezelés

Tölgyessy szerint egyszerre  kell megküzdeni az inflációval, a költségvetési hiánnyal, a munkahelyek veszélybe kerülésével, és az uniós pénzeket visszatartó EU-val, ennyire sok baj pedig még soha nem gyülekezett a Fidesz feje körül.

Ugyanakkor a Fidesz már bebizonyította, hogy képes a sikeres válságkezelésre – ezt tette 2010 és 2013 között –, kérdés azonban, hogy az az eszköz, amihez ért – a növekedésre épülő gazdaságpolitika – a mostani súlyos infláció idején beválik-e – tette hozzá.

Tölgyessy úgy véli, a kormány számára a legnagyobb veszélyt most az infláció jelenti,  Az elemző szerint a mostani magyar helyzetet a visegrádi országokéval érdemes összehasonlítani. A cseheknél és a lengyeleknél most 16–17 százalékos az infláció, nálunk 23,1 százalék. Ez a 6–7 százalékos többlet nem a háborús vagy a szankciós infláció, hanem az Orbán-rendszer többletinflációja,

Ez az Orbán-infláció, ha úgy tetszik – mondta

Orbán a nagyvilágban

A műsor egyik érdekes része volt, amikor az expolitikus Orbán Viktor nemzetközi szerepéről beszélt.

– mondta Orbánról Tölgyessy. Kérdésre hozzátette: Orbánnal tele van a világsajtó.

Az ország méretéhez képest nagyságrenddel magasabb a szereplési mennyisége, amely nagyjából a mindenkori olasz miniszterelnökével azonos. Nem éri el Franciaország első számú emberét, de 8-10-szer nagyobb, mint Hollandia miniszterelnökének, ami nem semmi” – mondta Tölgyessy.

Tölgyessy nem sok esélyt lát arra, hogy a hazai ellenzék képes lenne megdönteni az Orbán-rendszert, és véleménye szerint a tanárok mozgalma sem képes erre. A választók 2022-ben nem akarták, hogy ez az ellenzék vezesse az országot, és a többség véleménye most is az, hogy egy ilyen válság idején erre az ellenzékre nem lehet rábízni a hazát – mondta.

A Partizán interjúját megtekintheti itt:

Nyitókép: Facebook

Összesen 316 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
asdasd
2022. december 20. 02:05
azert az mennyire szanalmas, hogy arra veri a sok kreten putyinista-orbanista szektas, hogy "OrBaN nInCs ElSziGeTeLvE". ti ostoba vadbarmok, Orbant ruhellik mar minden ertelmes orszagban, de ettol meg Magyarorszag EU es NATO tagallam. a szovetsegesinknek KOTELESSEGE fogadni Orbant a kotelezo programokon, viszont egyetlen egy onkentes talalkozast nem vallalnak mar vele. mert paria lett. hasonlo kretenseg Orban kepessegeinek betudni azt, hogy zsarolni kepes az EU-t es a NATO-t. ebben zero erdeme van Orbannak. tenyleg az a teljesitmeny, hogy a fejlett nyugati es eszaki orszagok befogadtak minket korrekt modon, majd mi hugyos, keregeto ciganyokkent belulrol bomlasztjuk ezeket a szovetsegi rendszereket? az EU-n es a NATO-n beluli fajsulyos kerdesekkor ervenyes teljes konszenzualitasi kondicio (ertsd: egyetlen egy tag is kepes vetozni) nem Orban talalmanya, hanem a ket vilagegest megelt Europa es Eszak-Amerika lilakodos pacifista idealizmusanak kovetkezmenye. a fene se gondolta, hogy egy autokrata lesz az egyik tagallam vezetoje, ami a szovetsegi rendszer legfobb ellensegenek (Putyin) lesz a trojai falova. szoval a kenyelmetlen igazsag szamotokra az, hogy Orban egy dilettans, inkompetens balfasz, aki egyetlen egy dologhoz ert, de ahhoz nagyon: hogyan lehet manipulacioval es vegtelen gatlastalansaggal hatalmat megszerezni, megtartani es novelni. de orszagot nem kepes vezetni, tarsadalmat nem kepes jobba, okosabba, gazdagabba tenni. minden szempontbol, erkolcsileg, moralisan es intellektualisan is zuhanorepulesben van az orszag. a gazdasag es a kulpolitika is a padlon. de ti tovabbra is elhiszitek a hazugsagot, hogy Orban sikeres. nem, Orban nem sikeres. Orban elrettento pelda. egyedul az ostoba magyar tarsadalom miatt sikeres, es csak es kizarlog itthon, politikai ertelemben. nem ugy sikeres, mint az esztek, a finnek vagy a szingapuriak, hogy kilottek a mutatok, egyre jobb az oktatas, egyre jobb minden. nem, itt nalunk, a buta magyarok szerint a sikeresseg az, hogy az ő csapatuk (ertsd: szektaval felero politikai csoportjuk) gyozott ismet. ilyen kibaszott ostoba ez az orszag. osszefoglalva: Orban nem hires, hanem hirhedt, egy elrettento pelda minden ertelmes es demokratikus orszag es tarsadalom szamara. az pedig, hogy a szovetsegeseink vezetoi kenyszerbol talalkoznak vele es a meg ervenyes vetorendszerek kovetkezteben ugyancsak kenyszerbol zsarolas celpontjava valhatnak Orban reszerol, csupan egy dolgot bizonyit, megpedig azt, hogy Orban totalisan elvtelen es gatlastalan. ennek viszont meglesz a bojtje, es ezt mindannyian megszivjuk Orban miatt. mindenesetre eleg luzer dolog, hogy Orban mara oda jutott, hogy a sajat szovetsegeseit a vetorendszer kihasznalasaval kell zsarolnia ahhoz, hogy folytatni tudja a pavatancat. vegtelenul ciki...
444ről kitiltott
2022. december 19. 11:39
Tök hiteles és nem elfogult. "1998 és 2006 között a Fidesz-frakció tagja." :)
nempolitizálok
2022. december 18. 13:34
A libsik rettegnek Orbántól, mert ellenállónak tartják. Pedig Orbán csak leszarja őket, magyar érdekeket képvisel. Ha a libsikkel, akkor velük, ha nélkülük, akkor nélkülük. A másik, hogy Orbán realista, neki nem kötelező és nem is ajánlott azt elfogadnia, hogy a világot mindig az USA határozza meg. Ahogy régebben sem gondolta azt, hogy a világot mindig a szovjetúnió határozza meg. Aki nem nyal segget, az kénytelen figyelni a körülötte zajló eseményeket.
Lajoss
2022. december 18. 13:25
A mennyiség nem azonos a minőséggel..sőt..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!