Szabályt erősítő kivétel? Uniós biztos írt bocsánatkérő levelet Navracsicsnak!

2023. május 14. 13:47

Levélben kért elnézést Johannes Hahn költségvetési biztos az EU-s források felhasználásáért felelős minisztertől, amiért Brüsszel egy újabb programból akart kizárni magyar egyetemeket.

2023. május 14. 13:47
null
Szalai Laura
Szalai Laura

A héten az Index számolt be arról, hogy jó pár magyar, állami és alapítványi fenntartású egyetem, köztük a Corvinus, a BME és az ELTE is érintett egy újabb felsőoktatási konfliktusban, ami az Európai Bizottság és a magyar kormány között robbant ki.

Mint ismert, év elején derült ki, hogy egyelőre, az uniós források felfüggesztése miatt nem kaphatnak friss támogatásokat az EU által finanszírozott Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból és a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból azok a magyarországi oktatási intézmények, amik közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek, illetve amelyeket ilyen alapítványok tartanak fenn. 

Újabb brüsszeli szervezet, újabb vita a magyar féllel

Az újabb ügy lényege, hogy az Európai Éghajlat-politikai, Környezetvédelmi és Infrastrukturális Végrehajtó Ügynökség (CINEA) – amely az Európai Bizottság dekarbonizációt és fenntartható növekedést előmozdító programjait irányítja – kifogásolta, miért szerepelnek olyan magyar egyetemek az úgynevezett LIFE Capacity Building projektben, amelyek a 2022. december 15-i,

a forrás-felfüggesztésről is szóló tanácsi döntésre hivatkozva ki lettek zárva az EU-s finanszírozási programokból.

Bár a magyar fél, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda elmagyarázta, hogy ezek az egyetemek pusztán célcsoportként szerepelnek a projektben, a pénzügyi támogatásból nem részesülnek, így jogi kötelezettséget sem kell vállalniuk, végül engedett Brüsszel követelésének, és az eredetileg bevonni tervezett intézmények közül – Budapesti Corvinus Egyetem; Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem; Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem; Széchenyi István Egyetem; Eötvös Loránd Tudományegyetem – törölték a BCE-t, az SZE-t és a MATE-t is. Vagyis ezek nélkül nyújtották be az előkészített szerződéstervezetet.

Csakhogy ezt követően, ahogy azt az Index megírta, az uniós források ügyében tárgyaló Navracsics Tibor levélben hívta fel Marija Gabriel oktatási uniós biztos figyelmét: a CINEA követelése, illetve intézkedése jogszerűtlen, s a végrehajtó által megfogalmazott kérés semmi esetre sem vezethető le a tavalyi tanácsi határozatból.

Megszereztük Johannes Hahn levelét

A lépés nem maradt válasz nélkül: lapunk birtokába került a Brüsszelből érkezett válaszlevél, amelyet egyenesen Johannes Hahn költségvetési biztos jegyez. Ebben az Európai Bizottság tagja jelezte, hogy az előkészítő eljárás során félreértés történt a javaslatban a „harmadik félnek nyújtott pénzügyi támogatás” kategóriába sorolt költségtétellel kapcsolatban. Szerinte

a CINEA tévesen úgy ítélte meg, hogy az érintett egyetemek az Európai Unió pénzügyi támogatásának kedvezményezettjei lennének,

megsértve a tavalyi határozatot. „A CINEA elnézést kér a félreértésért, és továbbra is teljes mértékben elkötelezett a konzorciummal a támogatási szerződés megkötése és a projekt sikeres megvalósítása érdekében folytatott kiváló együttműködés folytatása mellett” – írta Johannes Hahn Navracsics Tibornak, hozzátéve: visszakerülhetnek a tévesen eltávolított egyetemeket a projektbe.

Sorozatok küzdelmek az uniós források miatt

Ismert, Navracsics Tibor a tavasz folyamán ismét több alkalommal tárgyalt az uniós források jövőjéről. Az egyik vitás pontot az alapítványi egyetemek jelentik, amelyekkel kapcsolatban Brüsszel kifogásolta, hogy kormánytagok, kormánytisztviselők is részt vesznek az intézmények ellenőrzésében a kuratóriumokban. Bár mostanra a kormánytagok lemondtak a testületi tagságukról, még nem került nyugvópontra az ügy, így időlegesen veszélybe került többek között az új Erasmus-ösztöndíjasok uniós támogatása. Igaz, a kormány jelezte, ha Brüsszel megtagadja a kifizetéseket, biztosítják a szükséges finanszírozást.

Az uniós források blokkolása kapcsán a másik vitás ügy az igazságügyi reform, amellyel kapcsolatban szakértői szinten megszületett a megállapodás az Európai Bizottsággal. Igaz, az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottsága épp a héten érkezik Budapestre a témában.

Nyitókép: MTI/EPA/AFP pool/John Thys

***

Összesen 142 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sacrament
2023. május 14. 19:23
Jé höhöö....biztos igaz,nálunk a nemzetmegvezető is ilyeneket beszél höhöö....
sacrament
2023. május 14. 18:44
Höhöö..legrosszabb, amikor a kreténkeltető mandin a ostobaság kitartással párosul... küldje el nekem azt az eredeti, angol nyelvű bocsánat kérő lelet, amit olvasott. Gondolom az alapján tesz ilyen konkrét kijelentést. Előre is köszönöm a szokásos fidiótamaszturbáltató post. 1. Nem az uniós biztos, hanem a CINEA, és nem bocsánatot kért, hanem tisztázta a félreértést 2. olyannyira jogszerű volt a magyar javaslat, hogy az öt egyetemből három jelölését azonnal vissza is vontuk. Ilyen az INDEX és a Mandiner "tény- és szakszerű" tájékoztatása Én inkább arra a 17 darab szuper mérföldkő teljesítésre lennék kíváncsi, ami miatt nem nagyon kérnek bocsánatot. Nem a semmiért. Ja és a teljesítés nálam a gyakorlatba való átültetést jelenti, nem egy darab papírt írni róla.höhöö..
Tatulus
2023. május 14. 17:44
Amúgy bizonyosnak látom, hogy amit meg tudnak akadályozni, azt meg is fognak. A jogosan nekünk járó pénzt sose kapjuk meg - mert ennél a liberálnáci bandánál aljasabb, álságosabb és hazugabb banda sehol sincs. Még az oláhok is különbek!
lyon
2023. május 14. 17:29
Teljesen úgy tűnik. Az "átb@szottak" egyenlőre úgy néz ki, hogy pár szempontból mi vagyunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!