A német lakosság több mint fele tart terrortámadástól

2016. március 28. 10:38

A német lakosság 56 százaléka szerint történik 2016-ban terrortámadás Németországban, míg 38 százalékuk nem tart ettől – közölte a Bild am Sonntag közvélemény-kutatás alapján. A német belügyminiszter szerint feszült a helyzet, de nem tudnak lehetséges támadásról, amihez a külügyminiszter hozzátette: a biztonsági szervek többször húztak keresztül merényletterveket.

2016. március 28. 10:38

Németországban a lakosság többsége szerint az idén biztosan történik terrortámadás – mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés. A Bild am Sonntag című lap megbízásából készített közvélemény-kutatás alapján a lakosság 56 százaléka azzal számol, hogy történik az idén terrorista merénylet az országban, 38 százalék pedig nem tart ettől. Sok német fél is a terrortól, 42 százalékuk ezt elismeri, míg a többség, 56 százalék azt állítja, hogy nem aggódik. Szinte mindenki, a lakosság 99 százaléka úgy véli, érthető, ha valaki fél a terrortól.

Thomas de Maizière belügyminiszter a lapnak elmondta, hogy Németország ugyan a terroristák célkeresztjében van és „a helyzet feszült”, de a hatóságoknak nincs tudomásuk készülő terrortámadásról, ezért sehol nem kell nyilvános rendezvényeket lemondani vagy közterületet lezárni. 

Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter egy vasárnapi interjúban kiemelte, hogy teljes biztonság nem létezik, a terrorizmus pedig nem ismer országhatárokat, és származástól, nemtől, életkortól, vallástól függetlenül mindenki ellen irányul. A német biztonsági szervek „jó munkát végeznek és többször keresztülhúzták a merényletterveket”. Ugyanakkor valószínűleg a szerencsén is múlott, hogy Németországot eddig nem érte támadás – tette hozzá a miniszter a Berliner Morgenpost című újság és a kiadó – a Funke médiacsoport – többi lapjának húsvéti számában megjelent interjúban.

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luisbathhelena
2016. március 28. 21:46
Minden szakértő abban egyetért hogy egy német merénylet csakis idő kérdése. Mert az összes tervet lehetetlen időben meghiusítani. Akkor Angelának annyi lesz.
Akitlosz
2016. március 28. 18:06
"A német lakosság több mint fele tart terrortámadástól" Akkor a nem félős többiek meg fognak ijedni.
balbako_
2016. március 28. 16:58
A másik fele meg terrorista!
madarasi.abel
2016. március 28. 15:43
" Mert kell ott a cégeknek a munkaerő." Ez hol van benne a szemlézett cikkben? Mármint a Bodo által szemlézettben?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!