Hamburgi polgármester: A csőcselék a felelős az erőszakos tüntetésekért a G20-on

2017. július 12. 20:03

Hamburg szociáldemokrata polgármestere bocsánatot kért a város lakóitól, amiért a G20-csúcson történt zavargásoknak nem tudták elejét venni. A helyi kereszténydemokraták a vezető távozását követelik, az SPD a Die Linke pártját hibáztatja a történtekért.

2017. július 12. 20:03

Bocsánatot kért a G20 csoport Hamburgban tartott csúcstalálkozója alatt történt zavargásokért szerdán Olaf Scholz, a németországi nagyváros polgármestere.

Bocsánatkérés a lakóktól

A szociáldemokrata (SPD) politikus a tartományi rangú Hanza-város törvényhozásában (Bürgerschaft) elmondott beszédében hangsúlyozta: az előző hét végén tartott csúcstalálkozó előtt valamennyi közreműködővel, köztük Angela Merkel kancellárral és Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszterrel együtt arra a megállapításra jutottak, hogy a mintegy másfél éves előkészítő munka révén mindent megtettek a közbiztonság fenntartásáért és a kétnapos tanácskozás biztonságos lebonyolításáért, amit csak emberi erővel meg lehetett tenni.

Hozzátette: a közös helyzetértékelés alapján ígéretet is tett arra, hogy a hatóságok gondoskodnak Hamburg biztonságáról, de az ígéretet nem lehetett betartani, a rendet nem sikerült mindig és mindenhol fenntartani. „Bocsánatot kérek a hamburgiaktól a történtekért” – mondta Olaf Scholz. 

A város polgármestere hozzátette: mindenki tudja róla, hogy nem érzelmi alapon közelíti meg a politikát, most azonban dühvel és döbbenettel tölti el, hogy politikai eszméket ürügyül felhasználó bűnözők törtek-zúztak a városban és félelmet okoztak lakóinak „anélkül, hogy azonnal és gyorsan meg tudtuk volna állítani őket”.

Kérdések és válaszok

Azonban a dühön és a megdöbbenésen túl kell lépni, mert fel kell tárni a bűncselekményeket és javítani kell a város védelmén. Továbbá „nyitott és liberális társadalomként fel kell tennünk a kérdést, hogy mi is van velünk”, mit jelent az, hogy „fiatalemberek mobiltelefonjaikkal beállnak a kődobálók mellé, hogy készítsenek egy szelfit, a háttérben a lángoló barikádokkal”, és mit jelent az, hogy fiatalok „két sör után bekapcsolódnak a zavargásokba?” – mondta.

Olaf Scholz megerősítette, hogy a tartomány és a szövetségi kormány támogatást nyújt a zavargások károsultjainak. Hangsúlyozta: az erőszakos bűncselekményekért „nem a G20-csúcs és nem a rendőrség felelős, hanem a bűnöző csőcselék, amelynek csak az erőszak és a rombolás számított, és teljesen mindegy volt, hogy mi történik városunkkal”.

Ki a felelős?

A kiterjedt helyi szélsőbaloldali szubkultúrára utalva hozzátette: felelősséget viselnek azok is, akik elbagatellizálják vagy politikailag elfogadhatónak tartják a bűncselekményeket, vagy a politikai belátás, esetleg az erkölcsi erő hiányában nem tudnak elhatárolódni a bűnelkövetőktől.

A polgármester kormánynyilatkozata utáni vitában az ellenzéki Kereszténydemokrata Unió (CDU) lemondásra szólította fel Olaf Scholzot. A CDU tartományi szervezete egyedül maradt ezzel a követeléssel, a párt országos vezetősége nem kívánja a hamburgi városvezető távozását. A szociáldemokraták részéről elsősorban a ellenzéki Baloldal (Die Linke) tevékenységét bírálták, kiemelve, hogy az SPD-től balra álló párt hamburgi szervezete a fekete ruhába öltözött, arcukat törvénysértő módon eltakaró erőszakos tüntetők által alkotott úgynevezett fekete blokk „parlamenti tagozata”.

(MTI)

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szorgos Lajhár
2017. július 13. 16:45
Remek értékelés egy kívülállótól: http://www.andreas-unterberger.at/2017/07/wenn-ein-staat-sich-selbst-aufgibt/
NSVLiit
2017. július 13. 14:05
Szóval a csőcselék... de Venezuelában amikor ugyanígy történik már nem a csőcselék, hanem a "demokratikus" ellenzék... Nem is beszélve a majdanistákról Ukrajnában....
Sörgőz
2017. július 13. 07:42
Az egész G20 komolyságát kétségbe vonja, hogy a "szabad világ első számú vezetője"(aki Clinton óta az orális irodában székel) lazán beülteti maga helyett a lányát ezen a "fontos" tanácskozáson. Az egészet lezavarhatták volna szkájpon a piárosok.
zakar zoltán béla
2017. július 12. 22:08
meg az impostaniszlitök
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!