Nemzeti gyászt hirdettek Hollandiában az áradások áldozatainak emlékére

2021. július 17. 13:02

Hollandiában nemzeti gyásznapot hirdettek keddre, miután legkevesebb húszan vesztették életüket az áradásokban, legalább ugyanennyi embert pedig nem találnak – írta meg az Euronews.

2021. július 17. 13:02
null

Számos települést vágtak el a külvilágtól az árvizek és az általuk okozott földcsuszamlások. A károk mértékét egyelőre lehetetlen megbecsülni. Egy hatéves fiút szerdán mentettek ki: egy focitáborban volt, amikor a katasztrófa bekövetkezett, két nappal később, pénteken találkozhatott szüleivel – írja az Euronews. 

„Nem tudtak kijutni az épületből, Enzo 48 órát töltött öt másik gyerekkel és két felnőttel a második emeleten. Vigyáztak egymásra, ezért lehetünk most újra együtt” – mondta az édesanya a lapnak. 

Hollandiában az ár áttört egy gátat, ami miatt további százaknak kellett elhagyniuk otthonukat. A szomszédos Belgiumban található Limburgot is gyorsan ki kellett üríteni, sokakat nem engedtek idős rokonaikhoz – számol be a lap. 

„Az anyukámért jöttem, hogy segítsek neki, de nem engednek át. Telefonon beszéltem vele, hogy hol tart a pakolásban. Segítenék neki, de nem engednek át, ez idegtépő” – nyilatkozta egy nő.

Több kelet-belgiumi városban nem szabad csapvizet fogyasztani még forralás után sem. Az ország miniszterelnöke péntek délután azt mondta, a jelenlegi az ország történelmének legsúlyosabb árvize. 

Fotó: Maurice Amoureus / ANP / ANP via AFP

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kristály
2021. július 17. 19:00
A Jó Isten térdre kényszerití ????
pindos
2021. július 17. 14:15
Eszembe jutott a délszláv háború idején a holland "békefenntartó" haderő tevékenysége. Mintha a Holland- Indiákon lettek volna,tele emberi jogokkal a fegyverraktárakban,évszázaddal ezelőtt.Most a főnökük bennünket vegzál közben a valagát mossa az árvíz,mert az csak úgy jön.A fél országukat a tengertől vették el,értenek az ilyesmihez.Részvétem.
BossN
2021. július 17. 14:11
Akik a keresztény Orbánt támadják azoknak a mindenható Isten vág vissza. Rutte lelke elveszett, Hollandia, ébredj!
AKissLaci
2021. július 17. 13:44
Így van ez. A hollandok esetleg szólhatnának Ruttének, hogy legközelebb ne légvárakat építsen a térdeplő magyarokról, hanem mondjuk gátat. Az jó árvíz ellen. A szájkarate nem annyira. (Azt már feltételezni sem merem, hogy a Carpathian Brigade kiment visszapisálni Hollandiába.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!