Magyarország a munkahelyvédelem uniós bajnokai között

2020. október 15. 13:32

A foglalkoztatás mértéke augusztusra elérte a tavalyi szintet: több mint 4,5 millióan dolgoztak Magyarországon – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

2020. október 15. 13:32

György László a Központi Statisztikai Hivatal jelentését értékelve felhívta a figyelmet, 3,8 százalék volt a munkanélküliség, ami a harmadik legjobb adat az Európai Unióban.

Ugyanakkor augusztusban az ipari termelés volumene 2,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés ennél jóval kisebb mértékben, csak 0,2 százalékkal csökkent, azaz lényegében az egy évvel korábbi szinten maradt.

Úgy tűnik – fűzte hozzá –, hogy az exportkapacitások is versenyképesek, és a megrendelésállomány növekedése is bizakodásra ad okot.

„A középtávon előttünk álló időszakról pedig azt mondhatjuk, hogy (...) Magyarország a tíz legjobb beruházási célpont között van, s közel négyezer milliárd forintnyi, a GDP-nk majdnem 10 százalékának megfelelő új beruházásról született döntés Magyarországon” – fogalmazott.

A kormány arra számít – mondta –, hogy az ipar a következő hónapokban is képes lesz a tavalyi szintet hozni a koronavírus-járvány ellenére.

Szólt arról is,

a gazdaságvédelmi akcióterv során a kormány megvédte a munkahelyeket, sőt újakat hozott létre;

most és a jövőben elsősorban az új munkahelyek létrehozására helyezik a hangsúlyt, illetve a beruházásösztönző támogatásokra.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!