Egyetlen ábrán a világ legnagyobb védelmi vállalatai

2023. november 14. 05:56

A rangsor a 2022-es év bevételei alapján állt össze, természetesen az amerikai és a kínai cégek vezetik a listát. Az élbolyban a britek, az olaszok és a franciák kaptak még helyet. 

2023. november 14. 05:56
null
Révész Béla Ákos
Révész Béla Ákos

Az ukrajnai háború kitörésével párhuzamosan a fegyvergyártók megrendelései az egekbe szöktek. Ezt az idei izraeli háború csak fokozta: gyakorlatilag a világ összes országa őrült fegyverkezésbe kezdett, annyira, hogy a védelmi vállalatok szinte mindenhol kapacitáshiánnyal küzdenek. 

Utóbbi oka egyrészt az ellátási láncok újbóli megingásának, másrészt a hosszú távú szerződések hiányának köszönhető, ám a Visual Capitalist által kreált infografikát nézve így is bőven volt mit a tejbe aprítani.  

A Defense News 2022-es adatai alapján összeállított lista az egyes vállalatok esetében kizárólag a védelmi gyártásból származó bevételt mutatja. Ez azért lényeges, mert több olyan cég is szerepel rajta (például a Boeing), amely nem csak hadiipari gyártással foglalkozik, sőt: az alkotja profiljuk kevésbé nyilvános szegmensét.  

Az USA dominanciája 

A versenyt természetesen az Egyesült Államok nyerte, nem is gyenge eredménnyel. Az F–35-ösöket is gyártó Lockheed Martin 63,3 milliárd dolláros nyereséggel zárta a tavalyi évet. Az ezüstérmet a nemrég még Raytheon, most RTX néven futó vállalat zsebelte be, amely elsősorban azzal lett a fegyvergyártás iránt annyira nem érdeklődő tömegek előtt is ismert, hogy ő szállított mintegy 7000 darabot az ukrajnai háború első hónapjaiban csodafegyvernek kikiáltott Javelin páncéltörő rendszerekből. Tavalyi kereskedelmét 39,6 milliárd dollárral jutalmazta a piac. A harmadik a B–2 lopakodót is fejlesztő Northrop Grumman lett, amely 32,4 milliárd dollárt kaszált 2022-ben. 

Infografika: Visual Capitalist 

Negyedik helyre a kínai AVIC (Aviation Industry Corporation of China) futott be, 31 milliárd dolláros bevételét nem kis részben köszönheti az általa gyártott kínai lopakodó vadásznak, a J–20-nak.  

A legjobban teljesítő európai vállalat a brit BAE Systems lett (7. hely), amely tevékenyen részt vesz az AUKUS-szövetség tengeralattjáró-programjában, míg a legtöbbet profitáló EU-s vállalat az olasz Leonardo lett a tizenegyedik a maga 12,9 milliárd dolláros bevételével.  

A listán a Magyar Honvédség kiemelt fejlesztését is ellátó „Leopard-szülő” német Rheinmetall a tizenkilencedik (5,1 milliárd dolláros bevétel), az impozáns 25-ös lista utolsó helyén pedig az amerikai General Electric áll 4,4 milliárdos tavalyi profittal.  

*** 

Fotó: MTI/EPA/Yonhap 

 

 

 

További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.     

 

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
coyote-0
2023. november 14. 08:23
Védelmi. :-D Védelmi vállalat mondjuk a Durex. Ezek fegyvergyártók.
chief Bromden
2023. november 14. 08:12
Védelmi? Ja, védik a földet a túlnépesedéstől. :(
I feel the earth move under my feet
2023. november 14. 07:58
A Mandi Makronómnál firkálók súlyos tárgyi/fogalmi tévedéseket vétenek.. (amit a lentebb kommentelők is megemlítettek..) SZÉGEYEN!!!!
I feel the earth move under my feet
2023. november 14. 07:57
Nincs a listán egyetlen orosz cég sem.. oszt mégis mindeni attól retteg, hogy ha VologyiMIR Zelenszkij generalisszimusz nem védi meg Európát, akkor az oroszok Bretagne-ban fognak belepisálni a tengerbe..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!