Az 1601-es kvótahatározat

2015. december 08. 09:16

Szinte még meg sem száradt a tinta azon a hivatalos beadványon, amelyet a magyar kormány a kötelező kvóta ügyében juttatott el az Európai Bírósághoz, máris megjelentek az első tiltakozó nyilatkozatok.

2015. december 08. 09:16
Kulcsár Anna
Magyar Idők

„A magyar kormányt az Országgyűlés novemberben kötelezte, hogy támadja meg Luxembourgban az uniós határozatot. Az alapvető jogok biztosa, Székely László pedig a hazai és a nemzetközi bírói gyakorlat elemzésével jutott arra a következtetésre, hogy alkotmányértelmezést kér az AB-től. Azt előre persze nem tudni, hogy miképpen foglalnak állást a bírói fórumok, ám annyi már a beadványok alapján is látható: érdemes tisztázni, jogosult volt-e például az unió tanácsa, hogy többségi szavazással a tagállamokra és a migránsokra nézve egyaránt kötelező határozatot hozzon a kvótáról. Amennyiben ugyanis az EU szinte tetszés szerint, az országok és esetleg a menekültek tiltakozása ellenére is megfellebbezhetetlen döntést hozhatna, az azt jelentené, hogy kérdésessé vált a tagállamok szuverenitása s a menedékkérők emberi joga is. Az érkezőket egy újabb határozattal a jövőben is máshová irányíthatnák, szétoszthatnák a közösség államai között. Ez megengedhetetlen. Annál is inkább, mert volt már rá példa a történelemben, hogy egyes államok tömegesen utasították ki, helyezték át emberek különféle csoportjait más országokba. Az ENSZ és az Európai Unió alapvető okmányai azóta tilalmazzák az ilyen cselekedeteket, a magyar alaptörvény pedig éppen emiatt iktatta be a hazai jogrendszerbe a csoportos, kollektív kiutasítás tilalmát. Ennek megsértése egyébként felvethetné a közreműködő államok – a küldők és a befogadók – nemzetközi felelősségét is.
Az 1601-es uniós határozat ügyében kinek-kinek vállalnia kell a megméretést. Aki a jogállam, az emberi jogok híve, az aligha tiltakozhat a jogorvoslat, a per ellen.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szergej Csagajev
2015. december 08. 21:32
Mocskos, aljas kerékkötők.
Szvidrigajlov
2015. december 08. 20:24
A kvóta a trójai faló. Másfelől pedig a mindent felzabáló kisgömböc egyik újabb falatja akar lenni. Kipukkan. Mindjárt... 2020-ig sem húzza ki. Viszont megpályázzuk ugyan 2024-et az olimpiára, ahogy 1916-ot, 1944-et és 1960-at is, de megint közbejön valami. Egy háborúcska. A kisgömböc kipukkanása utáni háborúcska. Készülnünk kellene.
paraklétosz
2015. december 08. 11:57
A kvóta jó. (Libbant dogma). XXI. századi formái: -női -széndioxid -migráns És még csak az elején vagyunk.
balbako_
2015. december 08. 10:32
A liberális nem tűri a demokráciát, tenni fog ellene. Megszoktuk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!